Overdose elvesztette patkóját, de nincs veszélyben hétvégi versenye

Budapest |

<p>A 13 versenyén veretlen Overdose péntek reggel tréning közben elvesztette egyik patkóját, de szombaton pótolják, így nincs akadálya annak, hogy vasárnap a budapesti Kincsem Parkban rajthoz álljon.</p>

A pannoniaoverdose.hu honlap beszámolója szerint a ló bal első patkója esett le, illetve csak a legalsó része, a vas, s az a fölötti szilikonszerű hálós rétegnek nem lett baja. Az angol Stuart Packham patkolókovács szombat reggel érkezik Magyarországra, hogy új patkót tegyen Overdose patájára.
Mikóczy Zoltán tulajdonos elmondta, hogy az állat biztosan ott lehet majd a vasárnapi viadalon, mert ugyan újrapatkolásnál elő szokott fordulni nála túlérzékenység, ám most erre nem számítanak, mivel ezúttal nem kell körmölni.
Az ötéves pej mén több mint egy éven át tartó rehabilitáció után július 19-én, Pozsonyban futott először, és biztosan nyerte meg a Szlovák Derby Cena Mysa verseny 1000 méteres betétfutamát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?