Overdose a Kincsem Parkban

Pozsony |

<p>Overdose is jelen lesz az év legrangosabb versenynapján a Kincsem Parkban, a közönség 16.10-kor, a hatodik futam előtt láthatja a győztesek körében, ami alatt a kivetítőkön ascoti futását is levetítik.</p>

Ám ez a nap nem csak róla szól, hiszen világrekordnak lehetünk részesei, mivel tudomásunk szerint korábban sehol a világon nem indult hét nemzet képviselője egyetlen más Derbyben sem. A magyar mellett ugyanis német, olasz, cseh, szlovák, horvát és szerb idomításban lévő lovak is megpróbálják a háromévesek legbecsesebb trófeáját elhódítani. Magyarország és a régió legjobb lovasai mellett két világsztár is nyeregbe száll. Ahmad Ajtebi, Maktoum sejk lovasa már korábban is lovagolt nálunk, Pat Cosgrave pedig az idei Royal Ascot zárónapi sprintnagyversenye, a Group I-es Golden Jubilee Stakes győzteseként érkezik a futam egyik favoritját, Mediplomatot lovagolni.

Overdose-t majd egy éve, tavaly augusztusban láthatta utoljára a nagyközönség Magyarországon, a Bestens – Pannónia Életbiztosító Díjban. Mivel épp háromhetes aktív pihenőjét tölti Alagon, így a Derbynap kitűnő alkalom rá, hogy újra találkozhassanak vele, igaz, ő ezúttal csak sétálni fog. Overdose felvezetésére az ötödik és hatodik futam között, a főtribün befutó-felöli oldala mellett, a győztesek körében kerül sor, 16.10 körül.

Overdose trénere, Jozef Roszival két lovával képviselteti magát a Derbyben. Exlibris Mikóczy Zoltán résztulajdonában áll, és ha nem is őt tartják a verseny legnagyobb esélyesének, Hazafi Díj-győzelme, és az egy hónapja az Erzsébet Királyné Díjban mutatott formája alapján meglepetés volna, ha nem lenne küzdelemben a győzelemért. Őt a német ugrósampion Cevin Chan viszi a Derbyben, a másik Roszival lovat, Riválist pedig Lukas Kasal.

A verseny legnagyobb favoritjának az Alagi Díj nyerője, Mediplomat tűnt már korábban is, amióta viszont kiderült, hogy Pat Cosgrave lovagolja, talán még nagyobb esélynek számít. Cosgrave ascoti győzelméről a PannoniaOverdose.hu is beszámolt, amikor az ötnapos fesztivál utolsó, szombati napján Society Rock nyergében elsőként ért célba az 1200 méteres, Group I-es Golden Jubilee Stakesben.

Az ír lovas igazi rövidtávú specialistának számít, hiszen legnagyobb győzelmei sorában e mellett további két Group I-es sprintversenyt találunk. Olvasóink számára talán ismerősen cseng Markab és Borderlescott neve is, hiszen Overdose ellenük is futott májusban a Temple Stakesben. Cosgrave Markabbal a tavalyi Sprint Cup-ot nyerte a Haydock Parkban, míg Borderlescottal a 2008-as Nunthorpe Stakest Yorkban.

Ahmad Ajtebi az Egyesült Arab Emirátusok egyik legnagyobb büszkesége, személyében az első olyan zsokét köszönthetjük, aki Dubai-ból indult el a világhírnév felé. Az olajsejkek ló- és lóversenyimádata régóta ismert, ám első ízben fordul elő, hogy az arabok nem csak futtatóként, hanem zsokéval is képviseltetik magukat a világelitben. A korábban tevéken versenyző Ajtebi az elmúlt években győzött a Royal Ascot-on, a telivérek nem hivatalos világbajnokságán, azaz a Breeders’ Cup-on Amerikában valamint a Dubai World Cup-on is, ahol tavaly Frankie Dettori és Christophe Soumillon mögött a harmadik helyen végzett a zsokék ranglistáján. Főnöke és egyben legnagyobb támogatója, Dubai uralkodója, az Egyesült Arab Emirátusok miniszterelnöke Mohamed Bin Rashid Al Maktoum sejk, a világ leggazdagabb telivér futtatója.

avaly áprilisban hatból négy versenyt nyert a Kincsem Parkban, akkor egy rövid interjút is adott a PannoniaOverdose.hu-nak, amit azzal zárt, hogy „Ha hívnak, a Derbyre is szívesen visszajövök.” Vasárnap végre sor is kerül rá.

A Derbyben hét ország húsz lova indul (ez a maximális létszám). A 2400 méteres verseny mezőnye kétszer is el fog haladni a főtribün előtt, így a helyszínről kivételesen látványos verseny ígérkezik. Tudomásunk szerint korábban sehol a világon nem neveztek ennyi országból lovat egyetlen Derbyre sem. A húsz lovas mezőnyből szerintünk ők tízen emelkednek ki:

Mediplomat: Kétévesen nyolc startjából nyeretlen maradt, a télen került magyar tulajdonba, azóta, azaz idén eddig veretlen. 2200 méteren (ami alig 200-zal rövidebb a Derbytávnál) pályarekordot futott. A három angol Group I-es versenyt nyerő Pat Cosgrave lovagolja.

Oldfieldroad: Még nyeretlen, de tavaly év végén Rómában és Milánóban is értékes helyezéseket szerzett, idén pedig egy 2000 méteres pozsonyi Listed versenyben a mezőny végéről zárkózva ért fel másodiknak. Ha nem lesz nagy iram, elől végezhet.

Wallisto: Korábban Düsseldorfban, Kölnben és Brémában is helyezéseket szerzett. Múlt héten ötödik lett a Cseh Derbyben, ha nem fáradt, küzdelemben lehet a végén.

Exlibris: Idén még csak kancák ellen futott, ám a Hazafi Díjat nagy stílusban, könnyedén nyerte, az Erzsébet Királyné Díjban pedig úgy lett második, hogy a nyerőnél 5,5 kilóval több súlyt vitt. Most azonban nem számítanak a korábbi győzelmek, így kancaként ő fog 1,5 kilóval kisebb súlyt vinni a méneknél. Apja Olasz Derbyt nyert.

Lenz: Overdose korábbi trénere, Ribárszki Sándor idomítottja. Húsz hosszas győzelemmel kezdte pályafutását. A magyar Nemzeti Díjat megnyerte, a szlovákban második helyen ért célba. Az Alagi Díjban negyedik lett, de vélhetően csak lovasa taktikázott kevésbé jól, mint a többiek, talán előrébb is végezhetett volna.

Parmeenion: Olasz tréningből fut, utolsó négy versenyét 2000 méterre futotta, melyekből hazájában kettőt meg is nyert. Lovasa, Djordje Perovic a régió egyik legjobbjának számít.

Notion: Ifj. Klimscha Albert tavaly Lettyvel szerzett második helyet a Svájci Derbyben, idén pedig Notion-t nevezte ugyanoda. Ahol csak hetedik lett, de mivel lovasa elég rosszul helyezkedett és későn is indította, joggal vélhetjük, hogy ennél több van a lóban, hiszen az Alagi Díjban szoros második volt Mediplomat mögött.

Cape Rodney: Az ascoti pályára belépve apja, az Epsom Derby győztes Motivator szobra fogadott bennünket. Idén kétszer versenyzett, 1600 méteren győzött, 2200-on pedig második volt Mediplomat mögött. Helyezésre mindenképpen jó lehet, talán többre is.

Pacino Mo: Trénere az a Zuzana Kubovicova, aki tavaly Shamal Sallyvel nyerte a Magyar Derbyt. A Nemzeti Díj második helyezettje, és ugyan még nyeretlen, de világklasszis lovasa, Ahmad Ajtebi talán most segíti hozzá első győzelméhez.

Rivális: Kétévesen (tavaly) keveset mutatott, idén azonban egyre jobb formákat fut. Két középtávú hendikepet nyert, majd 2200 méteren magas súllyal lett második. Eredményei alapján nem számít az esélyesek közé, de folyamatosan javuló formájával meglepetést okozhat.
forrás: pannoniaoverdose.hu

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?