Öttusa: Tóth vezet, Kovács 22.

London |

<p>Két szám után Tóth Adrienn vezet, Kovács Sarolta pedig a 22. a londoni olimpia vasárnapi női öttusaversenyében.</p>

A Vizesközpontban a vívásban második Tóth került előbb sorra. A harmadik futamban elsőként csapott célba, s 2:17.32 perccel megjavította egyéni legjobbját. A tavaly Eb-ezüstérmes Tóth az úszással 1156 pontot gyűjtött, s 2132 ponttal átvette a vezetést. 
A második helyre a világranglistán harmadik brazil Yane Marques jött fel (2116 p), harmadik helyről pedig az idén vb-bronzérmes brit Samantha Murray (2096 p) várhatja a folytatást.
Kovács az ötödik, azaz a legerősebb futamban indult. Remekül kezdett, majd nagyot hajrázott, s 2:08.11 perccel nemcsak saját csúcsát múlta felül, hanem egyben az ötkarikás játékok legjobb női úszóidejét érte el! A tavaly vb-második versenyző 1264 ponttal gazdagodott, összesítésben - 1928 ponttal - tíz helyet előrelépett.
Az öttusázók magyar idő szerint 16:11-től a Greenwich Parkban a lovaglással folytatják, s ott kerül sor a lövészettel kombinált futásra is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?