Ötszázon ült aranyhajóban a somorjai ankétgyőztes

<p>Tavalyi Eb-aranyát kajaknégyesben érte el, Plovdivban a junior kontinensviadalon ült a győztes szlovák hajóban.&nbsp;</p>

A 17 éves Zalka Csabának ez volt a legnagyobb sportsikere 2016-ban, meg az is figyelemre méltó, hogy ismét Somorja legjobb sportolója lett. Sorrendben másodszor.

Kibérelte magának ezt a helyet?

Nem mondanám. Tavaly megnyertem a városi ankétot, s azt mondták, ha újra nyerni akarok, akkor még egy lapáttal rá kell rakni, és még jobb eredményt kell elérni.

Hány lapáttal tett többet rá?

Jó sokkal, amennyit csak lehetett. Újra sikerült nyerni, és nagyon boldog vagyok.

Kívülről semmi különöset nem mutatott magán, mikor kiderült, hogy ismét ankétgyőztes lett. Belülről mit érzett?

Titkolták, így előtte nem tudtam, hogy én leszek a győztes. Lehet hogy nem látszott rajtam, de annyira boldog voltam, mint mikor először megnyertem. Ezt az ankétgyőzelmet nem lehet megszokni. És megunni sem, egyszerűen csodálatos érzés.

Jövőre is meg akarja nyerni?

Hát persze hogy. Csak ahhoz még több lapáttal rá kell tennem. Mindent megteszek érte.

Melyik eredménye lehetett legnagyobb hatással a szavazókra?

Az Európa-bajnoki cím, melyet K4-ben szereztünk. Ha valaki meghallja, Európa-bajnok valaki, máris felfigyel rá. Ugyanakkor a minszki junior világbajnokságon K2-ben elért harmadik helyem semmivel sem kisebb értékű.

Pillantsunk vissza a plovdivi Eb-re: arany K4-ben ötszáz méteren, ezüst K2-ben Samuel Baláž-zsal ezren és bronz K1-ben kétszázon. Miért éppen kajak négyesben, a korábbi időszak legkevésbé sikeres számában volt a legeredményesebb?

Európa-bajnokságon van ötszáz méter, világbajnokságon nincsen. 2015-ben kihagytuk a négyest, 2016-ban nem. Kipróbáltuk. Mind a négyünknek, akik a hajóba ültünk, jobban ment az ötszáz méter, mint az ezer. Összeültünk, jól is ment a hajó, és győzelem lett a vége.

A juniorok között is van valamilyen hatása annak, hogy évtizedekben mérhető hagyománya van a kajak négyesnek a sportág szlovákiai történetében?

Nincs.

Aztán következett a minszki junior világbajnokság, ahol ezer méteren lett bronzérmes Samuel Baláž-zsal. Ugyanezen a távon nyolcadik volt a négyes, kajak egyesben pedig ötödikként ért célba kétszázon. Miért éppen kajak kettesben jött az érem?

Roppant erős mezőnyben sikerült elcsípnünk a harmadik helyet, aminek nagyon örültünk. Kajak négyesben az egyik társunk beteg volt, meg a hosszabb távon gyengébb ez az egység, így nem kerültünk éremközelbe. Kéttized másodpercen múlott az éremszerzésem kétszázon egyesben. Elégedett voltam a helyezéssel, van még egy évem ebben a korosztályban. Kihoztam ebből a számból a maximumot.

Somorjaiként hogyan élte meg a helyiek kajak-kenu sikereit 2016-ban?

Városunk eléggé támogatja a sportéletet. Más városokkal szemben is érezhető, hogy nálunk nagyon jó a helyzet e téren.

Már lassan olyan korba kerül, amikor elviheti valamelyik szlovákiai elitklub. Meddig marad Somorján?

Kaptam már ajánlatot a Duklától, de egyelőre még nem fogadtam el. Edzőmmel, Vass Gézával úgy döntöttünk, hogy várunk legalább egy évet, aztán majd kiderül, hogyan tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?