Őrzi veretlenségét a DAC

<p>Ilyen még nem volt: négy forduló után veretlen a DAC labdarúgócsapata a bajnokságban. A sárga-kékek a Fortuna Liga 4. fordulójában Zsolnán értékes, 1:1-es döntetlent értek el.</p>

A zsolnaiak egy hosszabbításos Európa Liga-meccs után fizikailag nem a legfrissebben, lelkileg azonban feldobva várhatták a DAC elleni bajnokit. Adrián Guľa vezetőedző azonban rámutatott: „Érzelmileg sem könnyű átkapcsolni a hazai bajnokságra, azután az eufória után, amit az EL-ben átéltünk.” A hegyek csendjeA zsolnaiak varázslatos feltámadása és William utolsó másodpercben lőtt gólja a lelátón is rezonált – a meccs előtt több helyről visszahallottuk az ukrán kommentátor kétségbeesett visszaszámolását. A stadionban Paľo Habera száma szólt a hegyek csodálatos csendjéről, és sokáig úgy tűnt, ha a zsolnaiakon múlik, a meccs alatt is a hegyek csodálatos csendjét élvezhetjük, mert szurkolás nem nagyon lesz.A DAC-tábor azonban tett róla, hogy az első perctől futballhangulat legyen, a remek akusztikájú zsolnai stadionban a közel 150 vendégdrukker éneklése szépen zengett. Kwin fejel, gól!Hamarosan pedig gólörömre is volt oka a vendégszektornak: Pačinda remek szöglete után Kwin fejesét Volešák nem tudta védeni! 1:0 a DAC javára a favorit otthonában! A gólnál ismét megmutatkozott, milyen jó vásárt csináltak a dunaszerdahelyiek Erik Pačindával: amellett, hogy szerzett három gólt, a szabadrúgásai és a szögletei is nagyon veszélyesek, Kwin mindkét idei találata az ő beíveléséből született. Az első félidőben még növelhette is volna előnyét a DAC, de Szarka ziccerben a kapus kezébe lőtt. A zsolnaiak a szünet előtt is igyekeztek, Jelic lefutotta Kwint, de a kapu fölé bombázott, William perdítését pedig Tujvel védte. Ideges hangulatA hazaiak azonban igazán a második félidőben kezdtek rohamozni, a DAC akkor már csak a védekezésre koncentrált. Megjött a hazai közönség hangja és kedve is: Škriniar lövését Tujvel elképesztő reflexszel fogta meg, Paur jó beadása után viszont Jelic közelről egyenlített. A meccs ideges hangulatban zajlott, sok volt a szabálytalanság (a zsolnaiak 14-szer, a dunaszerdahelyiek 26-szor szabálytalankodtak) és a sárga lap. A kispadon Guľa és Maric már az első félidő elején szóváltásba keveredett, a DAC trénere később is sokat vitatkozott a negyedik játékvezetővel. A vendégek azonban a zsolnaiak fokozódó nyomása ellenére is kihúzták a döntetlent. „Az én csapatom futballozni akart, a vendégek csak rombolni. Sajnos, nálunk még mindig jutalmazzák ezt a fajta játékstílust a nem következetes játékvezetéssel” – méltatlankodott Adrián Guľa. Igazságos döntetlenTomislav Maric elégedett volt az eredménnyel. „Nagyon érdekes meccset láttunk. A zsolnaiaknak fiatal csapatuk van, de az első félidőben mi remekül játszottunk. Vezetést szereztünk, voltak más ígéretes akcióink is. A második félidőben a zsolnaiak beszorítottak minket, és megérdemelten egyenlítettek. A döntetlen igazságos.” A DAC négy meccs után nyolc ponttal a táblázat 2. helyén áll. Szombaton az éllovas trencséniek látogatnak Dunaszerdahelyre, ahol ismét telt házra és remek mérkőzésre van kilátás.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?