Odahaza négy éve veretlenek a bakaiak

Baka. A második helyről várják a bakai labdarúgók az V. liga márciusi folytatását. Ötpontos hátrányuk a listavezető patai együttessel szemben, ez azonban nem tűnik behozhatatlannak. Egy éve végig ádáz csatát vívtak a feljutásért a bacsfai gárdával, végül riválisuk örülhetett.

Baka. A második helyről várják a bakai labdarúgók az V. liga márciusi folytatását. Ötpontos hátrányuk a listavezető patai együttessel szemben, ez azonban nem tűnik behozhatatlannak. Egy éve végig ádáz csatát vívtak a feljutásért a bacsfai gárdával, végül riválisuk örülhetett. Ezt követően nyolc játékostól megváltak, és több új szerzemény érkezett. Közülük hatan hamarosan kulcsemberré váltak, így a somorjai Berényi Ferenc és Dudík Pál, a csallóközkürti Vodnyánszky Ferenc és a dunaszerdahelyi Soós Tibor. Két magyarországi légióssal is erősítettek, a lipóti testvértelepülésről leigazolták a középpályás Kovács Lászlót, és a csatár Mayer Jánost.

„Az átszervezés következtében jóval nívósabb lett a bajnokság színvonala, hiszen csupán négy együttes maradt hírmondónak. Azzal a céllal vágtunk neki a pontvadászatnak, hogy dobogón végezzünk. A Kalmár László edző által irányított gárda őszi teljesítményével maximálisan elégedettek vagyunk, annak ellenére, hogy kis szerencsével hat ponttal többet gyűjthettünk volna. Örömmel tölt el, hogy hagyományosan tetszetős és eredményes futballal kedveskedtünk szurkolóinknak” – mondta Somogyi Iván csapatvezető.

Az 1300 lakost számláló község labdarúgói szerezték a legtöbb gólt a bajnokságban, szám szerint 50-et, ebből a két csatár, Mayer (16) és Győry Zsolt (15) 31-et ért el.

A csapatvezető statisztikájából kiderült, hogy tavaly összesen 67 mérkőzést játszott a csapat, amelyeken 213 gólt ért el, ami átlagosan 3,2 találatnak felel meg. Nem mindennapi bravúrnak számít, hogy hazai pályán már négy esztendeje veretlenek, az 56 találkozó közül mindössze két döntetlen „rontja” a listát.

A klub főszponzora a Gazda Kft., melynek tulajdonosai, Kováts Gyula és Kováts Barnabás szívükön viselik az egyesület sorsát. A községi hivatal lehetőségeihez mérten támogatja a klubot. A faluban nagyon szeretik a futballt, általában 300-400 szurkoló figyeli a vasárnap délelőtti összecsapásokat, de százan idegenbe is elkísérik kedvenceiket.

Egyelőre nem történtek lényeges változások a keretben, senki sem távozott, a bacsfai Andrejkovics József és a korábban DAC-ban játszó Jányi József érkezett.

Január hatodikán kezdték el az alapozást, a márciusi rajtig 12 előkészületi mérkőzésen lépnek pályára, többek között megmérkőznek a negyediekkel, a vágsellyeiekkel és a gútaiakkal.

„Bizakodva várjuk a második felvonást, a feltételek adottak, kedvező a sorsolásunk, biztosra veszem, hogy tavasszal is sikeresek leszünk” – fejezte be Somogyi Iván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?