Nyolc pont a zsolnaiak előnye

Pozsony. Az élvonalbeli futballbajnokság hétvégi fordulójában négy hazai győzelem és egy döntetlen született. A listavezető zsolnaiak a vártnál jóval nehezebben nyertek a kassaiak ellen, azonban az éllovast dicséri, hogy 0:2-ről is fordítani tudott. Mivel a ligetiek ismét csak döntetleneztek, nyolc pontra nőtt a zsolnai együttes előnye.

Marián Čišovský (balra – Inter) Anton Suchýt (Dubnica) próbálja szerelni a szombat délutáni szuperligás labdarúgó-mérkőzésen, melyet nem kis meglepetésre a sereghajtó máriatölgyesiek nyertek meg 1:0 arányban

ČTK-felvétel Közel hétezren voltak kíváncsiak Zsolnán a kassaiak vendégjátékára. Kevesen számítottak arra, hogy mennyire nehéz dolguk lesz Leoš Kalvoda edző védenceinek. Kezdettől fogva az esélyes hazaiak diktálták az iramot, ám elpuskázták lehetőségeiket. Az első fél óra végén vezetést szerezhettek volna a keletiek, Zvara pontos átadása után Lelkeš egyedül tört kapura, ám Rzeszoto bravúrosan hárította próbálkozását. A félidő hajrájában – meglepetésre – gólt lőttek a kassaiak, egy bal oldali beadás után az üresen hagyott Lelkešnek nem okozott problémát fejjel a kapuba találnia. Röviddel később Sninský lövése után Rodák hálójába került a labda, ám les miatt Richtárik játékvezető érvénytelenítette a találatot. Fordulást követően nagyobb sebességre kapcsoltak a vendéglátók, ám az 59. percben mégis növelték előnyüket a kassaiak: Sninský öngólt vétett. A kétgólos előny ellenére sem adták fel a közép-szlovákiaiak, és 7 perc alatt sikerült egyenlíteniük. Ezután teljesen beszorultak Erik Bogdanovský edző tanítványai és a rájátszásban a csereként beállt Varadín megszerezte a győztes gólt.

Alaposan meglepte az újonc Dubnica a címvédő Intert. Már az első percben Porázik fejese centiméterekkel kerülte el a kaput, majd Šindlár puskázott el egy lehetőséget. A 7. percben tetszetős akció végén Porázik parádés fejessel talált a hálóba. Ezután is a ZŤS diktálta az iramot, játékosai megnyerték a párharcok többségét és formás támadásokat vezettek. Később feljöttek a pozsonyiak, kiegyensúlyozottá vált a küzdelem, ám a 90 perc során alig akadt valamirevaló helyzete a címvédőnek. Az érdekes hajrában a nagy akarással küzdő vendéglátók taktikusan futballoztak. A mérkőzés képe alapján a Dubnica rászolgált a három pontra.

Küzdelmes találkozót hozott a Púchov–Ružomberok összecsapás. Végig a vendéglátók játszottak fölényben, a rózsahegyiek szinte csak a védekezéssel törődtek. Ezt bizonyítja, hogy a mérkőzés során mindössze egy alkalommal veszélyeztették a Matador kapuját. Az első fél óra végén Ovad fejesét látványosan hárította Mucha, majd Jambor átemelése a kapufán csattant. Az 55. percben megszületett a találkozó egyetlen gólja: Talda szögletrúgása után a labda Štrba elé pattant, aki 16 méterről a kapuba talált. Ezt követően a csereként beállt Perniš és Breška révén további találatokat szerezhettek volna a puhóiak, de elpuskázták a lehetőségeket. Erre majdnem ráfizettek, mert a rájátszásban Labaško bombáját Bernady csak nagy bravúrral tudta ártalmatlanná tenni.

A bajnokság állása:

1. Žilina 22 14 4 4 38:21 46

2. Petržalka 22 9 11 2 40:23 38

3. Inter 22 9 8 5 32:22 35

4. Púchov 22 9 7 6 28:20 34

5. Ružomberok 22 9 6 7 31:22 33

6. Slovan 22 8 7 7 25:24 31

7. Trenčín 22 8 7 7 29:32 31

8. Dubnica 22 3 7 12 19:35 16

9. Prešov 22 3 6 13 20:37 15

10. FC Košice 22 2 9 11 17:43 15

A következő, 23. forduló műsora – március 23., szombat, 15.00: 1. FC Košice–Slovan, Trenčín–Žilina, Inter–Petržalka, Ružomberok–Dubnica, Prešov–Púchov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?