Nyögvenyelős szlovák siker

Helsinki |

<p>A szlovák jégkorongválogatott az amerikaiak után a kazahokat (4:2) is legyőzte a finn–svéd közös rendezésű vbHcsoportjában rendezett tegnapi találkozón. Vladimír Vůjtek szövetségi kapitány csak a három ponttal lehet elégedett, a mutatott játékkal nem.</p>

A sorsolás szeszélye folytán a szlovák hokisok csak negyedik meccsükön találkoztak először egy náluk alacsonyabban jegyzett csapattal. Kazahsztánt a papírforma szerint verniük kellett – és a favorit szerepével nem igazán tudtak mit kezdeni Cháráék. Igaz ugyan, hogy már a második percben vezetést szereztek Dominik Graňák révén (és hogy a kazahoknak majd tíz percig tartott, míg észhez tértek a sokkból), de Libor Hudáček helyzetén kívül szinte semmit sem mutattak az első harmadban, így törvényszerű volt a kazahok egyenlítése. A második játékrészben mindkét válogatott alakított ki helyzeteket, de gólt csak Hudáček ütött emberelőnyből – 2:1. A harmadikban ismét „megpihentek” a szlovákok, aminek újfent egyenlítés lett az eredménye. 2:2 után viszont rákapcsoltak, és az egyik lehetőséget Tomáš Kopecký kihasználta. Ő szerezte csapata negyedik gólját is – ekkor a már mindent egy lapra feltevő kazahok emberhátrányban is kitámadtak, és a Florida támadója volt a szlovák kontra befejező embere.

Szerinte részben az újságírók is okolhatóak azért, hogy a szlovákok játéka távol állt az ideálistól. „Lélektani terhet jelentett, hogy a médiák képviselői esélyesnek kiáltottak ki. Mi igyekeztünk nem lebecsülni a kazahokat, és az első harmadban meg is győződhettünk róla, hogy egy vb-n nincs könnyű ellenfél – mondta Kopecký. – Kicsit a fáradtság is kijött rajtunk, most viszont több szabadunk lesz, és felkészülhetünk a többi ellenfélre.”

Jerguš Bača, Vladimír Vůjtek asszisztense is bevallotta, nehezen született meg a szlovák siker. „Kazahsztán kiegyenlített meccset játszott a fehéroroszokkal, úgyhogy az ellenünk való meccsre mint az utolsó lehetőségre tekintettek. Ezért hokiztak ennyire önfeláldozóan. Nehezen találtuk a receptet a játékukra, de sikerült. Örülünk, hogy az eddigi gyengélkedés után két emberelőnyünket is kihasználtuk. ”

A két-két győzelemmel és vereséggel álló szlovákok legközelebb szombaton lépnek jégre Fehéroroszország ellen. A kétnapos pihenőt Kristián Kudroč már nem élvezheti: a még a kanadaiak elleni nyitányon megsérült védő hátproblémái olyannyira komolyak, hogy a finn Pori játékosa haza is utazott. Helsinkiben Jaroslav Halák kapussal sem lehet a napokban összefutni. A St. Louis hálóőre végül engedett klubja nyomásának, és lemondta a tornán való szereplést – a szakvezetés ezért Július Hudáčeket is nevezte. Az egyetlen még betöltetlen hely a védő Andrej Meszárošé lehet: Vůjtekék várják a Philadelphia védőjének válaszát, ha az nemleges lesz, valószínűleg az eddig tartalékként Finnországban tartózkodó Marek Hovorka mutatkozhat be a világbajnokságon. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?