Nyíltvízi úszó Eb - Kizárták a magyar váltót

Nyíltvízi úszó Eb
Glasgow |

A táv felénél kizárták a magyar csapatot a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának váltóversenyéből, mivel Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.

 

A Loch Lomond vizében a négyfős váltók tagjainak egyenként 1250 métert kellett a lehető leggyorsabban megtenniük.

Gellért Gábor szövetségi kapitány azt a taktikát választotta, hogy a férfiakat küldte előre, akiknek így megfelelő előnyt kellett kidolgozniuk a nők számára. A magyarokon kívül az oroszok és a szlovákok kezdtek férfi úszóval. Székelyi Dániel 12:44.9 perc után pacsizott Huszti Dáviddal, miközben a mezőny másik hét tagja óriási verekedés közepette tudott csak váltani.

 

Mivel az oroszoknál a váltó második tagja nő volt, Huszti pillanatok alatt az élre került, a 17 éves versenyzőt viszont a franciák első férfi úszója megelőzte, annak ellenére, hogy több mint fél perccel később ugrott a vízbe.

Őt Sömenek Onon Kata követte, de óriásit hibázott, hiszen rögtön a tőle balra elhelyezkedő bóját megkerülve kellett volna elindulnia, ehelyett ő egyenesen nekivágott a távnak, amiért nem sokkal később fel is mutatták neki a piros lapot.

"Elképzelni nem tudom, mi történhetett. Tíz kilométeren is úszott, előtte is többször leúsztuk a köröket. Talán a verseny hevében olyan izgalmi állapotban volt, ami ezt okozhatta. Nagyon össze van törve" - nyilatkozta az MTI-nek Gellért Gábor. A váltó negyedik tagja, Novoszáth Melinda így már nem ugrott vízbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?