<p>A szlovák jégkorong-válogatott 4:1-re nyert az USA ellen a Helsinkiben és Stockholmban zajló vb csoportkörének utolsó fordulójában, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.</p>
Nyertek, s ezzel nyolc között a szlovákok
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Mivel hétfőn a lettek legyőzték a franciákat, a szlovákoknak a saját kezükben volt a sorsuk: azzal a tudattal léphettek pályára az amerikaiak ellen, hogy ha a rendes játékidőben nyernek, biztosan ott lesznek a negyeddöntőben.
Az előző mérkőzéseken elpártolt a szerencse Vladimír Vůjtek védenceitől, de most a legjobbkor tért vissza hozzájuk: a 4. percben már 2:0 volt az állás, s mindkét gólban erősen ludas volt az amerikaiak kapusa, Bishop. Az első előtt rosszul passzolt, a másodikat pedig egyszerűen bevédte.
„Jól jött az injekció az amerikai kapustól is, aki gólpasszt adott nekünk. Mindent a remek kezdet alapozott meg, a fiúk elhitték, hogy nyerhetnek, és kiváló teljesítményt nyújtottak” – ismerte el Vůjtek a meccs után.
Sokat számított a kapuban Rastislav Staňa teljesítménye – a CSZKA Moszkva hálóőre 20 lövést védett. „A remek rajt után azt mondtam magamban: itt az ideje, hogy most én segítsek a fiúknak – nyilatkozta a kapus, aki egy kihagyott meccs után tért vissza a kezdőcsapatba, s akit a meccs legjobbjának választottak. – Hittünk magunkban, és megmutattuk, hogy nem vagyunk olyan gyengék, mint azt otthon gondolják rólunk. Fontos volt, hogy az első harmadban előnyt szereztünk. A második játékrészben az volt a cél, hogy minél hosszabb ideig megússzuk kapott gól nélkül. A harmadik harmadban pedig remekül hokiztunk, őriztük az előnyt, már nem erőltettük a támadásokat.”
A meccset nagy iram jellemezte, de a szlovákok bírták a gyilkos tempót, s győzelmük nem forgott veszélyben. Az amerikaiak szépítő találata már 3:0-nál érkezett, a meccs utolsó két percében pedig hiába próbálkoztak power play-jel a tengerentúliak, az üres kapuba újabb gólt kaptak. Marko Daňónak ez volt az első gólja a világbajnokságon. „Tapasztalt játékosokat akartam a jégre küldeni a meccs végére, de a bírók már nem engedték a cserét. Utólag kiderült, ez volt a szerencsénk” – mondta már nevetve a meccs után Vůjtek, akinek a negyedik találat után nagy kő esett le a szívéről.
Šatanék nyolcadszor találkoztak a vb-n az USA-val, s harmadszor győzték le tengerentúli riválisukat.
A szlovákok ezzel a negyedik helyen végeztek csoportjukban, s ott lesznek a holnapi negyeddöntőben. Hogy ki lesz az ellenfelük, az a tegnap este lapzárta után végződött Finnország–Lettország mérkőzés eredményétől függ: ha a finnek nyertek, akkor ők várnak a szlovák válogatottra a nyolc között.
A szlovák nemzeti csapat 12. alkalommal harcolta ki a negyeddöntős szereplést a vb-n. Érdekesség, hogy míg tavaly ugyanilyen lebonyolítási rendszer mellett 15 pont kellett ehhez, idén a körbeverések miatt tíz is elég volt. Ezzel az együttes teljesítette az elsődleges célkitűzést, mostantól nincs mit vesztenie. Így látja ezt Rastislav Staňa is: „Visszatértünk a sírból, most már mindegy, kivel játszunk a negyeddöntőben.”
„Nagyon szépen megfeleltünk az otthoni károgóknak – mondta Miroslav Šatan csapatkapitány. – Bízom benne, hogy az egyenes kieséses rendszerben is lesznek meglepetések, és ebből egyet mi okozunk.”
Az első gólt szerző Branko Radivojevič sem hagyta szó nélkül, hogy a lettek, s főleg az osztrákok elleni vereség után sokan szidták a válogatottat: „Tudtuk, hogy vannak otthon rosszakaróink. Adott helyzetben inkább biztatásra lett volna szükségünk, nem kritikára. De most bizonyítottunk. Cseh edzőnk van, s talán az a bizonyos cseh szerencse is segített.”
A cseh válogatottnak az utolsó csoportmeccsén nem volt szüksége szerencsére, simán legyőzte a norvégokat, így a döcögősebb kezdés ellenére a csehek is ott lesznek a negyeddöntőben. (SITA, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.