Nyert az éllovas Podbrezová Rimaszombatban

<p>Rimaszombat. Vereséggel kezdték a tavaszi szezont a gömöriek, akik 2:1-re kaptak ki hazai pályán az éllovas Podbrezovától.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A vasgyáriak régóta a rimaszombatiak mumusának számítanak – utoljára 2008 novemberében győzték le őket bajnokin, azóta zsinórban tíz mérkőzést veszítettek el ellenük. A listavezető most is magabiztosan kezdett, a tavaszi idénynek teljesen megújult csapattal nekivágó gömöriek pedig kicsit megszeppenve várták, hogy mi lesz.

Az lett, hogy a vendégek vezetést szereztek: Greško szöglete után Gerec fejelt a hálóba – 0:1. Az első félidőben az immár Geri Gergely irányította hazai gárda nem talált magára, de a szünet után felbátorodott. A második félidőben is a Podbrezovának volt több helyzete – Greško szabadrúgását Bréda védte, Pančík elől a védelem tisztázott, Kožička első lehetőségénél Migaľa a gólvonalról fejelte ki a labdát, a másodiknál pedig a vendégjátékos a kapu helyett az eredményjelző táblát találta el –, de a szurkolók örömére immár a hazaiak is el-eljutottak az ellenfél tizenhatosáig. Kostúrik fejesét Hanák nehezen védte, később szögletek után adódott kavarodás a kapu előtt. Mikor azonban már úgy tűnt, megszülethet a hazaiak egyenlítő gólja, a Podbrezová ismét lecsapott: Vaščák erős fejese kötött ki a hálóban – 0:2.

Eldőlt a meccs, legyintettek a hazai szurkolók, míg a Garam mentiek szimpatizánsai elégedetten koccintottak a sörrel a ragyogó napsütésben.

Két perc múlva viszont már a hazaiak örültek, s a vendégdrukkerek bosszankodtak: Migaľa egy neki legurított szabadrúgást jó harminc méterről védhetetlenül bombázott a hálóba – 1:2.

„Ha az egész meccsen úgy játszottunk volna, ahogy a szépítő gólunk után, lehetett volna keresnivalónk. De olyan érzésem volt, mintha túlságosan tiszteltük volna az ellenfelet” – foglalta össze a meccs lényegét Geri Gergely, a rimaszombatiak új vezetőedzője. Szavait megerősítette az új csapatkapitány, Milomir Szivcsevics is: „Mintha kicsit megijedtünk volna a Podbrezovától. Még össze kell szoknunk, néhányan csak egy héttel a tavaszi rajt előtt érkeztek. Tudom, hogy a drukkereink ennél összeszedettebb játékhoz vannak szokva, de nagyon bízom benne, hogy legközelebb már megtapsolhatnak minket.”

Jaroslav Kentoš, a listavezető trénere nagyon elégedett volt a három ponttal: „Jól kezdtünk, de később a hazaiak kiegyenlítették a játékot. A szépítő gól erőt adott a rimaszombatiaknak, de már van annyi tapasztalatunk, hogy kivédekeztük a hátralevő időt. Örülök a győzelemnek, mert Rimaszombatban egy csapatnak sem lesz könnyű pontot szerezni.” (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?