Nikolics nem játszik többet a magyar válogatottban

Nikolics Nemanja
Budapest |

Nikolics Nemanja, a Chicago Fire csatára úgy döntött, a jövőben nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban.

A támadó a magyar szövetség (MLSZ) honlapján úgy nyilatkozott, a nemzeti csapatban töltött időszak meghatározó és emlékezetes periódusa pályafutásának, éppen ezért nehezen zárja le ezt a korszakot.

Minden mérkőzésre büszke vagyok, amelyen pályára léphettem, és hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem, köztük a magyar válogatott fantasztikus szurkolóinak, akik a nehezebb időszakokban is kitartottak a csapat mellett – nyilatkozta Nikolics. 

„Nehéz döntést hoztam meg, de azt gondolom, ez a helyes lépés, mostantól kizárólag a klubkarrieremre kívánok koncentrálni, és igyekszem továbbra is eredményesen és becsülettel képviselni a magyar futballt külföldön” – fogalmazott.
   
 

Nikolics a közleményben elmondta, elhatározását először Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével közölte.
    „Ezt követően Georges Leekens szövetségi kapitányt is tájékoztattam, aki szintén megértette és elfogadta, hogy így döntöttem” – mondta a csatár. Döntésének hátteréről megemlítette, a lehető legtöbb időt szeretné az Egyesült Államokban élő családjával tölteni, mert szeretne jó családapa is lenni.

 A 31 éves, szerb születésű támadó még a Videoton labdarúgójaként, gyors honosítási eljárás után 2013-ban mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben 27 mérkőzésen öt gólt szerzett, s szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon is. Utoljára márciusban, a skótok ellen szerepelt a nemzeti csapatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?