NFL: péntek hajnalban indul a harc

<p>Hét hónapos szünet után magyar idő szerint péntek hajnalban kezdetét veszi a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) 2013-as bajnoksága.</p>

Az idénynyitón hagyományosan a címvédő, azaz most a Baltimore Ravens az egyik résztvevő. A holtidényben több poszton meggyengült Hollókra rögtön egy rangadó vár, ugyanis az előző rájátszás második körében éppen általuk legyőzött, s minden idők egyik legjobb irányítója, Peyton Manning által vezetett Denver Broncos vendégei lesznek.    A tengerentúlon tízmilliók várják a rajtot, de az Európában is egyre népszerűbb sport rajongóinak ezúttal sem kell beérniük kizárólag a televíziós közvetítésekkel, sőt a 2007 óta megszokott egy londoni meccs helyett idén már kettőt rendeznek majd a Wembley Stadionban. Először szeptember 29-én a modernkori NFL (az 1967-ben kezdődő Super Bowl-éra) legeredményesebb csapata, a hatszoros bajnok Pittsburgh Steelers találkozik a Minnesota Vikings együttesével, majd október 27-én a Jacksonville Jaguars gárdája fogadja az előző idény döntőjének vesztesét, az amúgy ötszörös Super Bowl-győztes San Francisco 49ers-t. Utóbbi klub már másodszor lép pályára Londonban: 2010-ben 24-16-os győzelmet aratott a Denver Broncos felett.    A 32 csapat célja minden évben változatlan: eljutni az ezúttal február 2-án sorra kerülő nagydöntőbe, azaz a Super Bowlba, amelyet a mostani idényben a két New York-i csapat, a Giants és a Jets 2010-ben átadott stadionjában rendeznek.    A szakértők szerint a Nemzeti Főcsoport (NFC) tavalyi legjobbja, a 49ers mellett a Green Bay Packers és a Seattle Seahawks számít esélyesnek, de meglepetést okozhat az Atlanta Falcons és a Washington Redskins is. A gyengébbnek tűnő Amerikai Konferenciából (AFC) a Denver Broncos az előzetes erőviszonyok alapján kimagaslik, de mindig számolni kell a Tom Brady irányító által vezérelt New England Patriots csapatával, továbbá a feltörekvő Cincinnati Bengals és Houston Texans gárdájával, a címvédő Ravenstől azonban váratlan lenne, ha megismételné tavalyi sikerét.    Az elmúlt idényekhez hasonlóan van magyar nemzetiségű játékosa az NFL-nek a Temesváron született Meskó Zoltán személyében. A 27 éves, román állampolgárságú rúgójátékos (punter) idén már új klubban szerepel, ugyanis a New England Patriots pár nappal idény kezdete előtt felbontotta a szerződését, de ezt követően szinte azonnal lecsapott rá a legutóbb 2009-ben bajnok és a 2011-ben döntős Pittsburgh Steelers.    Az NFL-ben 17 fordulóból áll az alapszakasz, s minden csapat egyszer szabadnapos. Főcsoportonként a 16-16 együttesből a legjobb 6-6 jut a rájátszásba, mégpedig úgy, hogy a 4-4 divízió győztese mellett főcsoportonként a két-két legjobb mérlegű gárda lép tovább. A playoff első körében a főcsoportok első és második helyen kiemelt gárdái erőnyerők. A rájátszásban minden párharc egy mérkőzésen dől el, s a jobb helyen playoffba jutott gárda játszhat hazai pályán. A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) eddigi 47 Super Bowlján a magyar származású Meskó Zoltánt is foglalkoztató Pittsburgh Steelers a rekorder hat végső sikerével. A döntők győztesei 2001 óta: 2001: Baltimore Ravens2002: New England Patriots2003: Tampa Bay Buccaneers2004: New Englans Patriots2005: New England Patriots2006: Pittsburgh Steelers2007: Indianapolis Colts2008: New York Giants2009: Pittsburgh Steelers2010: New Orleans Saints2011: Green Bay Packers2012: New York Giants2013: Baltimore Ravens Összesen: 6: Pittsburgh Steelers5: Dallas Cowboys, San Francisco 49ers4: Green Bay Packers, New York Giants3: Los Angeles/Oakland Raiders, New England Patriots, Washington Redskins2: Baltimore Ravens, Baltimore/Indianapolis Colts, Denver Broncos, Miami Dolphins1: Chicago Bears, Kansas City Chiefs, St. Louis Rams, New Orleans Saints, New York Jets, Tampa Bay Buccaneers 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?