NEMZETI SPORT

A hét elején még abban a hiszemben voltak a szurkolók, hogy az Arany Ászok Liga negyedik és hetedik helyezett csapata mérkőzik egymással szombat délután Székesfehérvárott, végül azonban kiderült: a listavezető látogat a Videoton otthonába.

Dragóner Attila (balról) és Szűcs Lajos énekel együtt a ferencvárosi szurkolókkal a győztes meccs utánnb1.hu-felvéteA hét elején még abban a hiszemben voltak a szurkolók, hogy az Arany Ászok Liga negyedik és hetedik helyezett csapata mérkőzik egymással szombat délután Székesfehérvárott, végül azonban kiderült: a listavezető látogat a Videoton otthonába. A zöld-fehéreknek nem kellett elmaradt mérkőzést pótolniuk, nem kellett hétközi meccset játszaniuk – a legutóbbi bajnokság ezüstérmese visszakapta azt a hat bajnoki pontot, amelyet a tavaszi FTC–DVSC meccset követő botrány kapcsán az MLSZ fegyelmi bizottsága elvett. Ami mindentől függetlenül igaz volt: e meccs a két gárda helyezésétől függetlenül presztízscsata volt a javából, elég csak arra gondolni, hogy a Fradi eddigi utolsó bajnoki címét éppen azzal a Csank Jánossal szerezte meg, aki pillanatnyilag a fehérváriak szakmai munkáját irányítja. A piros-kékek ebben az idényben hazai pályán még nem veszítettek, ugyanakkor a Ferencváros tíz éve nem kapott ki a Sóstói-stadionban. Nos, a lelátón helyet foglaló szurkolók egy pillanatig sem panaszkodhattak érdektelenségre. Jó volt látni, hogy mindkét együttes futballistáiban megvan a vállalkozókedv, és legalább ilyen pozitív volt az is, hogy a két kapus, Daniel Tudor és Szűcs Lajos mennyire együtt él a játékkal. Kritizálni inkább a Fradi futballját lehetett, mégpedig azért, mert a zöld-fehérek csapata igencsak féloldalasra sikeredett. Jobb oldala szinte nem is volt a listavezetőnek, Kriston Attila teljesen kivonta magát a játékból, és ez persze kedvezett a házigazdának. Nem is zárult gól nélkül az első játékrész, és erről a Videoton csapatkapitánya, Dvéri Zsolt gondoskodott, hiszen csakúgy, mint a bajnokság első körében az Üllői úton, ezúttal is betalált a Ferencváros hálójába.

Ahogy azt várni lehetett, a folytatásra a hátrányban lévő FTC szakmai igazgatója, Garami József változtatott, és Marek Penksa beállításával a korábbinál is támadóbb szelleművé tette csapatát. A változtatás valódi változást hozott, ugyanis egyértelműen mezőnyfölénybe került a vendég tizenegy, azonban hiába rúghatott Gera Zoltán kecsegtető helyzetből szabadrúgást, hiába gördültek mind a jobb, mind pedig a bal szélen a támadások, igazi gólhelyzetet a zöld-fehérek sokáig nem tudtak kialakítani. Idővel enyhült a fővárosiak szorítása, úgy is fogalmazhatunk, hogy a Videoton játékosai rájöttek: hibáznak, ha magukra húzzák az ellenfelet. ĺgy ismét mindkét kapu előtt adódtak izgalmas jelenetek. A legközelebb Lipcsei Péter járt a gólszerzéshez, a Fradi csapatkapitánya szinte ugyanarról a helyről rúghatott szabadrúgást, mint a játékrész elején Gera, ám lövése után hiába kerültek infarktusközeli állapotba a fehérvári szimpatizánsok, a kapufa útját állta a labdának. Beszorult a Videoton, és azt kell mondani, a látottak alapján nem érdemtelenül egyenlített a Ferencváros (igaz, Tudor kapus nem véletlenül ejtette ki kezéből a labdát...).

Már-már mindenki elkönyvelte a pontosztozkodást, amikor jött a csattanó: Tököli lesgyanús helyzetből betalált a kapuba, és ezzel az FTC megnyerte a fordulatokban bővelkedő összecsapást, bár a döntetlen igazságosabb lett volna.

Csank: szabálytalan Fradi-gólok

Székesfehérvár. A mérkőzés után a két edző természetesen eltérően vélekedett a 90 percről. Csank János, a hazaiak szakvezetője csalódott: „Szerintem a Fradi mindkét gólja szabálytalan volt. Az elsőnél szabálytalankodtak a kapusunkkal, a másodiknál pedig meg sem fordult a fejemben, hogy az egyedül kapura törő Lipcsei előre passzolja a labdát, s még örültem is, amikor ezt tette, ám hiába, mivel megadták a gólt, noha szerintem azt les előzte meg.” Garami József, a ferencvárosiak szakmai igazgatója örül a győzelemnek: „A második félidőben nagyszerűen futballoztunk, s ha nehezen is jött össze az egyenlítés, majd a második találat, úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet. Annyit még szeretnék hozzátenni, hogy szerintem nagyon jó meccset láthatott a szép számú szurkolósereg.” (o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?