Sport

Németh bemutatkozott, győzött a DAC

A DAC Ramírez és Balic góljával 2:0-ra legyőzte a másodvonalbeli Poprad csapatát a labdarúgó Slovnaft Cupa negyeddöntőjében, így története során nyolcadszor jutott be az elődöntőbe a hazai kupában. A csallóközi csapatban bemutatkozott a magyar válogatott csatára, Németh Krisztián.
Mészáros György

2020. március 4. 20:51

Frissítve
Ramírez
Ramírez a zsolnaiak elleni mérkőzés után ismét gólt lőtt

Kellemetlen hírrel indult a dunaszerdahelyiek számára a mérkőzés: a meccs előtti bemelegítésen megsérült a csapat kapitánya, Kalmár Zsolt, helyére a télen igazolt Schäfer András került a kezdőcsapatba. Azért jó hír is akadt, a Žilina elleni mérkőzésen sérülés miatt lecserélt Vida Máté viszont ott volt a kezdőben.

A ötödik perc végén éppen Schäfer kevergetett a Poprad tizenhatosában, és gúrított vissza a második hullámba érkezőknek, előbb Fábry lőtt, majd Balic, végül pedig Divkovic is, ám az első kettő lövése lecsorgott a blokról, Divkovic lövését pedig Malec kapus védte.

A 10. percben ismét sérülés történt a DAC-ban, ezúttal a védőt, Lorenco Simicet kellett cserélni, helyére Dominik Kružliak szállt be a mérkőzésbe. Beszkorovajnij egy szögletre úgy érkezett meg a popradi védők közé, mint tekegolyó a bábuk közé, le is tarolt kettőt közülük. Kemény ütközés volt, de szerencsére egyik játékos sem sérült meg.

A 26. percig leginkább a két tizenhatos között folyt a csata, a DAC szépen járatta a labdát a poprádiak félpályáján, de helyzetig nem jutott el. Az állóvizet Fábry zavarta meg egy 25 méteres lövéssel, majd két perccel később Ramírez is tüzelt, mindkét lövés a kapu fölé szált. Megjött a DAC-játékosok lövőkedve, az addig legveszélyesebbet Vida Máté eresztette meg, az ő megpattanó lövését Malec kapus a kapufa segítségével tolta szögletre.

Ha nem lábbal, akkor majd fejjel, gondolta Ramírez, aki Divkovic remek beadására érkezett és közelről a hálóba bólintott — 1:0.

Az első félidő vége előtt nem sokkal Davis húzta meg a szélen, passzolta Divkovicnak, aki betört a vendégek tizenhatosába majd tüzelt, Malec leért a lövésre, így maradt az egy gólos hazai előny.

Ramírez elemében volt az első félidőben, szépen tolta meg fejjel a labdát, majd cselezte be magát a poprádiak kapuja elé, ám a lövésre lendített lába elől éppen eltudták piszkálni a védők a labdát. Szép lőlapot hoztak össze Vidáék az első félidő végéig, 7 lövésből ötször találták el a kaput.

Galéria
d-1
d-2
d-3
d-4
+15

Nagy poprádi helyzettel indult a második félidő. A véndégek támadója lőt, ami megpattant Beszkorovajnij lábán, Száraz reflexmozdulattal ütötte ki a labdát. Azonnal válaszolt rá a DAC. Előbb Fábry beadását bolintotta rá Ramírez, majd ismét Vida Máté lőt, ám Malec kapus mindkétszer résen volt.

Az 57. percben már Malec sem tudott védeni, a DAC horvát szerzeménye, az egész meccsen jól focizó Andrija Balic növelte az előnyt — 2:0. Megint Balic kevergetett az ellenfél tizenhatosának vonalánál, az utolsó pillanatban a vendégek kapitánya, Lukáš Horváth szerelte. Balic —ki más? — adott nagyszerű passzt Ramíreznek, ám a venezuelai csatár nem tudta megszerezni második gólját. A poprádiak Malec kapusnak köszönhették, hogy a második félidő feléig csupán két gólos volt a hátrányuk. Schäfer ajtó-ablak helyzetben találta magát Malec kapussal szemben, de a poprádiak hálóőre emberfeletti védést mutatott be, így a fiatal magyar középpályásnak még várnia kell az első sárga-kék góljára. Ahogy a 76. percben sem talált be, pedig gyönyörűen húzta meg a szélen és vezette a labdát szinte az alapvonalig majd tüzelt éles szögből a labda előbb bal majd a jobb kapufának vágódott.

Tíz perccel a vége előtt Cristovao lehozta a remekül játszó Ramírezt, aki  vastapsot kapott, a helyén pedig a magyar válogatott támadója, Németh Krisztián lépett pályára. Némethet már ekkor vastaps köszöntötte, ha a gólokkal sem marad adós, akkor hamar közönségkedvenc lesz Dunaszerdahelyen. A meccs végén már a poprádiak voltak az aktívak, de a DAC megtartott az előnyét, ezzel bejutott a Slovnaft Cup elődöntőjébe, ahol az ellenfele a Ružomberok, a Slovan és a Zlaté Moravce trió közül kerül ki. Az elődöntők már két meccsen dőlnek el.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gáti Norbert

Telt ház van a királyhelmeci kórház Covid-osztályán, sokan oxigénre szorulnak

koronavírus iskola

Februárban valószínűleg kinyithatnak néhány iskolát

Marek Krajčí

Krajčí: Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában

Béke mozi épülete

Még mindig vannak szabad helyek Érsekújvárban

Ismert márkák mögé bújnak a csalók

Kerülje ezeket a csaló e-shopokat! Mutatunk csaknem 90 oldalt, ahonnan ne rendeljen!

Komárom

A Komáromi járásban csak pár faluban nem lesz mintavételi pont

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.