<p>Egészségi probléma miatt nem utazik el Oroszországba, a Rubin Kazany ellen csütörtökön sorra kerülő labdarúgó Európa Liga-mérkőzésre Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur vezetőedzője.</p>
Nem utazik el a Tottenham edzője Kazanyba
A londoni egyesület nem közölt részleteket a szakvezető állapotáról, a hivatalos honlapon megjelent közlemény szerint a tréner csütörtök reggel orvosi vizsgálaton vesz részt, ezért nem tarthat a csapattal. Egybehangzó helyi médiainformációk szerint ugyanakkor a 64 éves szakember kisebb szívműtéten esik majd át.
"Remélem, hogy néhány nap múlva újra dolgozhatok" - idézte néhány újság Redknappet, akit két segítője, Kevin Bond és Joe Jordan helyettesít majd az oroszországi találkozón.
A Tottenham három forduló alatt hét pontot szerzett, ezzel az élen áll az Európa Liga A csoportjában, mögötte az ötpontos görög PAOK a második, a négy pontot gyűjtött Kazany a harmadik, az utolsó helyen pedig a pont nélküli ír Shamrock Rovers áll.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.