Nem bírt a Slovan a bajnokkal

Pozsony. A hétvégi fordulóban a bajnokság első három helyezettje egyaránt remizett, így az élen nem változott a helyzet, a már korábban őszi bajnok Slovan megtartotta nyolcpontos vezetését a Trnava előtt. A pozsonyi csapatok közül a Petržalka szerepelt a legjobban, három pontot szerzett, míg a Slovan csak egy pontot gyűjtött, az Inter pedig vereséget szenvedett.

Ketten mentenek. A kassai Beňo és Kobr közös erővel tisztáz Perniš (Púchov) elől. TASR-felvételAz FC Košice a puhói pályán három kulcsjátékosa (M. Sovič, Obšitník, Loj) nélkül lépett pályára. A nehéz helyzetben lévő keletiek dicséretére válik, hogy végig nyílt kártyákkal futballoztak és minden lehetőséget megragadtak a gyors ellentámadásokra. A három pont sorsát eldöntő gól a 21. percben született. A hazai Bugala-Belák összjáték után az utóbb említett játékos beadását a kassaiak hátvédje, Beňo balszerencsésen saját kapujába pattintotta, a kapus tehetetlen volt. A 32. percben növelhette volna előnyét a Púchov, Privarčák ügyesen gurított Beláknak, aki 9 méterről jó helyzetben fölé durrantott. Szünet után fokozatosan ellaposodott a játék, mindkét oldalon kevés volt a helyzet. Az 53. percben a kassaiak kapuvédője, Kobr bravúrosan hárította Mužlay fejesét. A hajrában a vendégek kezdeményeztek többet, ám elpártolt tőlük a szerencse. Előbb Juhász jó helyzetben megcsúszott, majd Gajdoš akcióját Kozák nem tudta gólra váltani.

Rózsahegyen alig kezdődött el a találkozó, amikor a 30. másodpercben Kurty kiugratta Rákot, és a hazai középpályás a nagyszombati védelmet faképnél hagyva, biztosan gurított a Trnava hálójába. Ezt követően helyenként unalmassá vált a játék, mindkét csapat szoros emberfogást alkalmazott, a kapuk alig forogtak veszélyben. A 42. percben óriási gólszerzési alkalmat hagyott ki a Ružomberok, a nagyszombati Hluško az utolsó pillanatban a gólvonalról mentett. Szünet után Jozef Adamec két cserét eszközölt a Trnava összeállításában, és ez pozitív hatással volt a csapat játékára. A 68. percben előbb Kožuch, majd Gašparík került jó helyzetbe, ám az eredmény nem változott. A 74. perc meghozta a Trnava számára a várva-várt egyenlítést. Szögletrúgás után Staňo fejjel továbbította a labdát a kapu elé, a jól helyezkedő Fall biztosan talált a hálóba. A 84. percben a csereként beállt Špánik a hazai szurkolók nagy örömére a kapuba talált, ám a játékvezető a kapussal szembeni szabálytalanságért nem adta meg a gólt. A rájátszásban a hazaiak megfeledkeztek a védekezésről, a nagyszombati Lietava óriási helyzetbe került, ám az eredmény már nem változott.

Trencsénben a szomszédcsapatok rangadóján sokáig mindkét együttes feltűnően óvatosan futballoztak. Váratlanul a vendégek szerezték meg a vezetést, a 21. percben Ševela szabadrúgásból talált a hálóba. A hazaiaknak röviddel a félidő befejezése előtt sikerült egyenlíteniük. Egy kapu előtti kavarodásból Mičenec fejjel lőtt gólt. Szünet után a vendéglátók nagyobb küzdeni akarása döntött: három perc leforgása alatt két gólt szereztek, és így értékes pontokhoz jutottak.

A bajnokság állása:

1. Slovan 17 11 3 3 33:16 36

2. Trnava 17 7 7 3 24:18 28

3. Žilina 17 8 3 6 30:18 27

4. Púchov 17 8 3 6 23:21 27

5. Petržalka 17 7 5 5 23:21 26

6. Inter 17 7 2 8 25:29 23

7. Ružomberok 17 6 2 9 22:28 20

8. FC Košice 17 4 6 7 20:28 18

9. Dubnica 17 5 2 10 15:25 17

10. Trenčín 17 5 1 11 20:31 16

A következő, 18. forduló párosítása, november 23., 13.00: Inter–Slovan, Žilina–Ružomberok, Košice–Trenčín, Dubnica–Petržalka, Trnava–Púchov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?