NB I-összefoglaló: Kiütötte a Paksot a Vidi

FTC

Magabiztos győzelmet arattak az esélyes csapatok az OTP Bank Liga 13. fordulójában. A kiesés elkerüléséért harcoló trió kikapott.  

Az első félidőben eldőlt 

A Vidi őszi bajnoki szereplése eddig elmaradt a várttól, főleg az Európa Ligában való részvétele és a keret szűkössége miatt. Marko Nikolics vezetőedző mindössze 12-13 játékosát tudja forgatni rendszeresen. A hazai pályán még veretlen Paks ellen azonban szinte hibátlanul futballoztak a fehérváriak és már az első félidőben eldöntötték a meccset. A négy szerzett gól mellett még három ziccert is elhibáztak, így nem meglepő, hogy Csertői Aurél, a paksiak vezetőedzője hízelgőnek nevezte a végeredményt.  

•    A Vidi játszotta a futó focit, mi pedig az állófocit. Ennek meg is lett az eredménye. A 0-4 még hízelgő is számunkra, hiszen az ellenfél több helyzetet kihagyott. Ne szépítsük, ez egy megalázó vereség volt 
•   – mondta el őszinte véleményét a hazaiak mestere.  

Marko Nikolics boldog lehet, hogy a PAOK elleni sorsdöntő EL-mérkőzés előtt jó formában van csapata. 

•    Ez egy európai szintű produkció volt tőlünk. Végig mi irányítottuk a meccset, az történt a pályán, amit akartunk. A játék szinte minden elemében átlagon felüli teljesítményt nyújtottunk. Jó lenne, ha a bajnokságban többször lennénk képesek ilyen játékra – értékelt a szerb mester.

•      
Sima Fradi-siker az örökrangadón 


Az MTK remek szezont fut, hiszen újoncként folyamatosan a dobogót ostromolja. A kék-fehéreknél a Ferencváros elleni mérkőzést megelőzően is optimisták voltak, a Fradi azonban hamar bebizonyította, hogy egyelőre jobb csapat az MTK-nál, egy félidő alatt eldöntötte a három pont sorsát.

Sergei Rebrov a biztos siker ellenére sem volt maradéktalanul elégedett.
 
•    Az elején nem úgy védekeztünk, ahogy szoktunk, de az ellenfélnek így sem volt sok lehetősége. Az MTK sokat birtokolta a labdát, ezért türelmet kértem a játékosaimtól. A nemzetközi porondon a meccsek hatvan százalékát nem azok a csapatok nyerik, amelyeknél többet van a labda. Most is ez történt


•     – zárta a Fradi ukrán szakvezetője. 

A leszakadó trió 

Ha csak nem produkál óriási feltámadást a Kisvárda-Diósgyőr-Haladás-trió, szinte biztos, hogy ebből a három csapatból kerül ki a két kieső. Főleg a miskolciak és a szombathelyiek helyzete tűnik kilátástalannak, hiszen az utolsó hat meccsüket elveszítették.


A Haladáson egyelőre az edzőcsere sem segített, míg a DVTK-nál valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ragaszkodnak Fernando Fernándezhez, aki minden vesztes meccs után pozitívumokról beszél, amelyeket csak ő lát.

 Az ellenfél csak egyszer veszélyeztetett akcióból, mégis kikaptunk. Labdabirtoklás terén sokat léptünk előre, de a végjátékba rendre hiba csúszott. A Diósgyőr az elmúlt két szezonban az utolsó fordulóban harcolta ki a bennmaradást, idén ez már korábban meglesz 
•    – bizakodott indokolatlanul a spanyol. 

A forduló játékosa

Pátkai Máté (Vidi) 
A Vidi védekező középpályása támadói erényeket csillogtatott. Amikor a kapu elé került, hidegvérrel használta ki helyzeteit. Két góljának köszönhetően a mezőny legjobbja volt.  

A forduló vesztese

 Rózsa Dániel (Haladás) 
Horváth Ferenc, a Hali vezetőedzője az előző fordulóban Király Gábor helyett Rózsa Dánielt rakta a kapuba, aki az első meccsén remek teljesítményt nyújtott. Újpesten azonban óriásit hibázott Rózsa, amikor Obinnába bombázta a labdát, akiről a hálóba vágódott a játékszer.
Privacsek András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?