NB I: Növelte előnyét a Fradi

kispest

A Ferencváros hazai pályán legyőzte a Kisvárdát,  a Honvéd csak döntetlent ért el, így az éllovas zöld-fehérek öt pontra növelték előnyüket. 

„Gyáván futballoztunk” 

A Fradi a Haladástól elszenvedett vereség után az újonc Kisvárda ellen javíthatott. A fővárosaik két védőjátékos góljával félóra alatt lerendezték a mérkőzést. Bár a folytatásban is a hazaiak játszottak fölényben, a kétgólos vezetést nem sikerült növelni.  

Sergei Rebrov ezúttal elégedett volt csapata teljesítményével. 

Jobban koncentráltunk, mint az előző fordulóban, megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Mindig készülünk pontrúgás-variációkkal, most sikerült két gólt is elérnünk ilyen helyzetekből. Örülök, amikor begyakorolt figurák után vagyunk eredményesek, ezúttal két szögletet követően találtunk be. Kiválóan védekeztünk, az ellenfélnek nem volt helyzete.
  

Dajka László nem ilyen játékot várt csapatától. 

Az első félidőben nagyon átadtuk a területet a Ferencvárosnak, ekkor gyáván futballoztunk. A Fradi könyörtelenül megbüntetett minket és megérdemelten nyert. Számunkra minden pontnak olyan értéke van, mint az aranynak.  Most azok a mérkőzéseink jönnek, amelyeken meg kell kezdenünk a felzárkózást.

A szülinapos legyőzte korábbi csapatát 

Sokan azt gondolták, hogy a Haladás a Fradi legyőzése után beindul és ellép a kiesőzónától, ehhez képest sima vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától. Ráadásul a Halit korábbi játékosa „intézte” el. A gólt és gólpasszt jegyző Kiss Tamást nem zavarta, hogy nevelőegyesületét győzték le:

Számomra ez a legszebb születésnapi ajándék. Boldog vagyok, hogy nyertünk, ráadásul ehhez eredményes játékkal járulhattam hozzá. Tudtam, hogy a korábbi csapattársaim mindent elkövetnek majd, hogy kizökkentsenek a játékból, de ez szerencsére nem sikerült nekik, végig higgadt tudtam maradni. Elfáradtam, ezért kellett lecserélni, de egyre jobb a fizikumom, így bízom benne, hogy hamarosan 90 percet is bírni fogok.

Feltámadt a Diósgyőr 

Hat vereség után az előző fordulóban nyerni tudott a Diósgyőr, így Miskolcon elkezdtek bizakodni, hogy a csapat helyzete talán mégsem reménytelen. Az MTK ellen nagy önbizalommal futballozott a DVTK és már 3-0-ra vezetett. A végére kiengedtek Vernesék, de egy gólt így is megtartottak az előnyükből.  
 

Az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét, ezúttal sokkal jobbak voltunk.  Elégedett vagyok, hiszen a jó játék eredményességgel párosult. 3-0 után koncentráltabban kell futballozni, nem szabad ennyire felengedni az ellenfelet. Jó úton jár a csapat, amiről nem szabad letérni

•     – nyilatkozta Fernando Fernández, a Diósgyőr vezetőedzője.  
•    

A forduló játékosa Kiss Tamás (Puskás Akadémia)

A korábbi Haladás-játékos 18. születésnapján egykori csapatát szomorította: előbb szerzett egy pimasz gólt, miután átemelete Rózsa felett a labdát, majd kiosztott egy gólpasszt. 

A forduló vesztese a Haladás

A múlt heti Fradi-verés nem adott lendületet a szombathelyieknek, Felcsúton simán kikaptak. Mivel a Diósgyőr újra nyert, egyre nehezebb helyzetbe kerül Horváth Ferenc együttese.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?