„Nagyon sokat tanultam Nizzában”

Utolsóként korcsolyázott a kűrben. Tudta, hogy a többiek hogyan teljesítettek?

Akkor raktam be a fülhallgatómat, amikor Daiszuke (Takahasi, aki végül a 2. helyen végzett – a szerk. megj.) következett, vagyis addig mindent követni tudtam. A közönség ovációiból tudtam, hogy Juzuru (Hanyu, aki a rövidprogram után 7. volt, de végül bronzérmes lett – a szerk. megj.) nagyon jót futott, ez nem éppen egy hangszigetelt aréna, az ember mindent hall. Azt nem tudtam, hogy Daiszuke hogyan korcsolyázhatott, de sejtettem, hogy Michal (Březina, a rövid után 2. volt – a szerk. megj.) annyira nem futott jól, mert nem rengett úgy a stadion, mint általában. Nem figyeltem a többiek pontszámait, nem figyeltem a részleteket, csak azt tudtam, hogy ha kimegyek a jégre, és legalább 90%-át nyújtom annak, amire képes vagyok, akkor elégedett leszek. Tudtam, hogy erősen kell kezdenem, erre koncentráltam, utána már visz a lendület.

A rövidprogram után azt mondta, hogy ha a négyfordulatosa nem tökéletes, akkor nem erőlteti a kombinációt, hanem inkább a tripla lutzra teszi rá a másik ugrást.

A kűrben is hasonló a stratégia. Az első négyfordulatosnál a levegőben kicsit kibillentem az ideális tengelyből, de szerencsére meg tudtam fogni az ugrást, úgyhogy azt mondtam, hah, nagyszerű, de erre már nem teszek rá még egy triplát. A második quad már sokkal jobb lett, ezért abból lett a kombináció. Általában jobban sikerülnek egyébként a második négyfordulatosaim, mert az első alapján a testem korrigálja a hibákat. Ez csak részben tudatos tevékenység.

A négyfordulatos toeloop, tripla toeloop kombinációnál majdnem nekiment a palánknak, de visszahúzta a lábát…

Elő szokott fordulni velem, hogy túlságosan közel megyek a palánkhoz, még Coloradóban is, ahol olimpiai méretű, nagyobb pályán edzek. Ezért is szoktam a tripla toeloop után rövidre fogni a kifutóívet. Nem kell gondolkoznom ezen, az izommemória elvégzi, amit kell. Csodálatos, ugye, hogy mi mindenre képes az emberi test!

A kűrje vége felé már kicsit fáradtnak tűnt.

Az utolsó héten az elutazás előtt elég döcögős edzéseim voltak. Néha annyira rosszul ment, hogy alig vártam, hogy véget érjen az edzés, és hazamehessek. Nagyon frusztrált voltam, s az edzőimmel úgy gondoltuk, talán jobban járnék, ha nem csinálnék négy komplett programot naponta, hanem inkább európai módra edzenék, és részleteiben gyakorolnám a programot. Lehet, hogy emiatt nem bírtam annyira szusszal a kűr végét, mint általában szoktam, de mások is arra panaszkodtak, hogy hamarább elfáradtak a szokottnál. Talán más itt a levegő, vagy a feszültség és az izgalom teszi. Viszont nagyon hasznos volt ez a hét, s egy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb, ami segíthet az olimpián. Ki tudja, talán lesz egy nehéz hetem Szocsi előtt is.

A kűrben elesett a dupla axelben. Tudta, hogy így is első lesz?

Tudtam, hogy elég pontot szereztem a többi elemmel, úgyhogy nem voltak kétségeim. Nem voltam tökéletes, de ésszel korcsolyáztam, szorgalmasan gyűjtögettem a pontokat, ahol csak lehetett. Az, hogy hibáztam, csak azt mutatja, nem vagyok gép.

Mit érzett, amikor befejezte a kűrt?

Nem voltak kétségeim afelől, hogy én nyertem, de csalódott voltam, hogy elestem. A program utolsó része rendkívül sodró, de most az esésem teljesen megtörte ezt a lendületet. Azt is tudtam, hogy nem volt éppen egy esztétikus mozdulat. Utoljára adtam elő ezt a kűrt, s mérges voltam magamra, hogy nem tudtam tökéletesen bemutatni. Persze a jövő évi programom is inspiráló lesz, de ez volt az egyik kedvenc kűröm, és azzal a zuhanással csúnyán megtörtem. Remélem, elég gyorsan felálltam, és az emberekben nem az marad meg, hogy a jégen hentergek.

Két pont levonást kapott: egyet az esésért, egyet azért, mert túllépte a kűrre előírt időt.

Éreztem, hogy le vagyok maradva a zenéhez képest. Nem volt szokványos helyzet, de szerintem ésszel korcsolyáztam. Nem nyújtottam extra teljesítményt, voltak itt-ott hibák, de ez is azt mutatja, hogy én is ember vagyok. Adtam esélyt a többieknek is. A rövidprogram után is nyitott volt a verseny, és a kűrben sem volt elsöprő fölényem. De a kűr után mindenképpen győztesnek éreztem magam. Már csak azért is, ahogyan mindent tökéletesen megterveztem. Utolsónak korcsolyáztam a csoportban, negyven percet vártam, hogy jégre léphessek. Amíg várakoztam, először lefeküdtem, felraktam a lábam. Aztán járkáltam kicsit, haraptam valamit, hogy rendben legyen a vércukorszintem, gondolatban végigmentem az egész programon. Nagyon jól éreztem magam, nyugodt voltam.

Pedig nem szeret várni.

Jobb gyorsan túl lenni a programon, de ha már így alakult, arra gondoltam, ez a helyzet hasznomra is válhat. Mi van, ha máskor is előfordul ez velem? Mi van, ha mondjuk az olimpián vezetni fogok a rövidprogram után, de a másnapi futási sorrend sorsolásánál az utolsó számot húzom? Emiatt korábban aggódtam egy kicsit, de most nagyon sokat tanultam. Úgy érzem, most tanultam meg kezelni ezt a helyzetet. Ezelőtt is futottam már utolsóként, de most először volt olyan érzésem, hogy tényleg ura vagyok a helyzetnek.

Minden versenyével Szocsira készül, de ha látta például Hanyu Juzuru kűrjét, akkor azért meg kellett fordulnia a fejében, hogy ő akkorra nagyon kemény rivális lehet…

A műkorcsolya jóval több, mint ugrálás. A japán korcsolyázók technikailag mindig nagyon képzettek voltak, jobbak nálam, jobbak mindenkinél. De van egy másik aspektusa is ennek a sportnak – az a szikra, aminek köszönhetően valaki olyan kűrt képes futni, hogy az emberek a végén felsóhajtanak: milyen kár, hogy már vége is. Ebben talán nekem van előnyöm velük szemben. Egyébként is mindig jobb és jobb akarok lenni. Ha a tavalyi programjaimat összehasonlítom az ideiekkel, látom, mennyit fejlődtem, s ennek nagyon örülök, mert valószínűleg jövőre is fejlődni fogok. A legapróbb részlet is sokat számít.

Mit gondol arról, hogy egyesek szerint túlságosan felpontozzák?

Nem az a feladatom, hogy a pontszámaimról vitatkozzak, hanem hogy próbáljak valami csodálatosat alkotni a jégen, valami olyasmit, amit a bírók is értenek, átéreznek és értékelnek. Nagyon egyszerű ujjal mutogatni valakire, hogy mennyire felpontozzák, de ha valaki igazán ért a műkorcsolyához, akkor megfigyelheti a részleteket, és láthatja a különbséget az egyes korcsolyázók között. Mielőtt valaki ítélkezik, tanulmányozhatná a programokat, végignézhetné őket újra és újra, minden részletre odafigyelve. Én nagyon szeretek korcsolyázni, és imádom, hogy elvarázsolhatom a nézőket és a bírókat.

A közönségnek viszont Nizzában nem tetszett annyira az eredmény: kifütyülték a pontjait. Mit gondol erről?

Hosszú volt ez a szezon, s akik követik a műkorcsolyát, azok pontosan tudják, mennyi munka kellett hozzá, hogy idáig eljussak. Éppen ezért élvezni akarom, hogy másodszor is világbajnok vagyok, nem foglalkoztam a közönséggel. Nem hallottam, fütyültek-e vagy tapsoltak, mert számomra ez a sport sokkal többet jelent annál, hogy azok miatt idegeskedjek, akiknek esetleg nem tetszett a produkcióm. Örülök, hogy érdekli őket annyira a műkorcsolya, hogy eljöttek megnézni a vb-t. Hát az eredmény nem tetszett nekik, de mit tehetünk? Franciák.

Milyen érzés volt Franciaországban korcsolyázni?

Szeretem a francia életérzést. A helyszín is gyönyörű, nekem pont az ilyen táj a kedvencem, ahol a hegyek és az óceán találkoznak. Élveztem itt lenni Nizzában, szeretnék mielőbb visszatérni, nem korcsolyázni, csak egy kicsit kikapcsolódni. Folyékonyan beszélek franciául, így könnyű kommunikálnom, tudom élvezni a francia kultúrát.

Néhány évvel ezelőtt elég éles szóváltásba keveredett a francia Brian Joubert-rel a négyfordulatosok fontosságáról. Azóta már ön is ugrik quadot, javult a viszonyuk?

Nagyon jóban vagyok Florent-nal és Briannel is. Lehet, hogy voltak köztünk nézeteltérések, de azóta mindannyian érettebbek vagyunk. Nincs időnk arra, hogy felesleges dolgokon vitatkozzunk.

Nizzában második vb-aranyát nyerte. Megszerezni vagy megvédeni volt nehezebb a címet?

Megvédeni sokkal-sokkal nehezebb. A címvédés különleges dolog, s azok után, amilyen jó szezonom volt, el is várták tőlem, hogy megvédjem a vb-címemet. Éreztem is emiatt egyfajta nyomást. Nem volt olyan könnyű, mint tavaly, amikor már a rövidprogram után jelentős előnyöm volt, most maximálisan oda kellett figyelnem a kűrre is. Fontos volt, hogy magamra tudjak koncentrálni, ne arra, hogy a többiek előttem hogyan korcsolyáztak. Nagyon tanulságos tapasztalat volt.

A sajtótájékoztatón említette, nagyon boldog, hogy éppen néhai edzőjének, Osborne Colsonnak a születésnapján nyerte második világbajnoki aranyérmét. (Colson kilencvenévesen, 2006-ban hunyt el, autóbaleset után fellépő szövődmények következtében – a szerk. megj.)

Már azelőtt elérzékenyültem, hogy jégre léptem. Ez végül is jó volt így, mert nem volt időm stresszelni a verseny miatt. Úgy éreztem, semmi nem számít, csak Mr. Colson emléke előtt akartam tisztelegni. Neki köszönhetően lettem az a korcsolyázó, aki ma vagyok, rengeteget adott nekem, rengeteget tanultam tőle, s előre látta, hogy egyszer világbajnok leszek. Úgy érzem, itt Nizzában is segített nekem, nem aggódtam, nem izgultam, furcsa nyugalom szállt meg. Nem spirituális értelemben, de mégis ellazultam, nem izgatott, mit vár tőlem a sajtó, vagy hogy hogyan korcsolyáztak a többiek, semmi sem számított, csak az, hogy mindent megmutassak, amire képes vagyok. Végül is nem lett hibátlan a program, de az eleje fantasztikusan sikerült a két négyfordulatossal. Mr. Colson irányított, amikor kicsi voltam. Nem azt akarom mondani, hogy most is ő irányított, hanem azt, hogy az a puszta tény, hogy a születésnapján volt a kűr, segített, hogy nyugodtabb legyek.

Milyen edző volt Colson?

Nagyon kemény. Néha féltünk tőle. De ha versenyre mentünk, mindig mellettünk állt, és el tudta velünk hitetni, hogy bármire képesek vagyunk. Hihetetlen erőt adott, ma már hiába keresem ezt az érzést, egy edzőtől sem tudom megkapni.

A fő célja az olimpiai bajnoki cím, ám Szocsiig még két szezon van hátra. Most a csúcson van – mit kell tennie azért, hogy ott is maradjon?

Állandóan megújulni, új zenéket, új programokat kipróbálni, lehet, hogy új koreográfusom is lesz. Technikailag is nagyon sokat fejlődhetek még. A nizzai kűröm sem volt sétagalopp, igaz, hogy megvédtem a címem, de egyáltalán nem volt könnyű. Minden verseny más, jövőre kétszeres világbajnokként várom a szezont, ki tudja, az milyen érzés lesz? Különleges helyzetben vagyok, de nagyon várom, hogy új dolgokkal kísérletezzek.

Vannak már ötletei, milyen programjai lesznek jövőre?

Nincsenek, de ha lennének, akkor sem árulnám el őket most.