Nagy dilemmában Overdose tulajdonosa

<p>Négy éve világszerte ünnepelték, idén azonban pataproblémák miatt egyetlen versenyen sem tudott indulni. Overdose, a magyar csodaló jövőre nyolcéves lesz, és tulajdonosának, Mikóczy Zoltánnak el kell döntenie, próbálkozik-e még a versenyeztetéssel. A dunaszerdahelyi vállalkozóval Overdose jövőjéről beszélgettünk.</p>

Overdose idén egyáltalán nem versenyzett. Dubajban nem tudott rajthoz állni a patáján kialakult tályog miatt, meghiúsultak a Royal Ascotról, a baden-badeni Aranyostorról és a párizsi Prix de l’Abbaye-ről szőtt tervek is. Milyen állapotban van most a ló?

Dubajból hazatérve adtunk neki egy hosszú pihenőt. Erre azért volt szükség, hogy a patája kellőképpen lenőjön. Ahogy a tályog kifakadt, kialakult benne egy csatorna, egyfajta üres rész, így a patának nem volt tartása. Meg kellett várni, míg újra terhelhetővé válik. Az állatorvosok és a patkolókovács véleménye szerint júliusra értük el ezt az állapotot, addig csak pihenéssel és némi átmozgatással töltötte a napjait a ló. Júliusban elkezdtük Overdose-t versenyre készíteni, de mintha el lennénk átkozva – újra tályog keletkezett a pataszerkezetében, s emiatt megint vissza kellett venni a tempóból.


Láthatjuk még valaha Overdose-t versenyezni?

Szerencsére ez a tályog nem végzett akkora rombolást a pataszerkezetben, mint az előző, viszont még most is az utókezelésével küzdünk. Ilyenkor mindig az a veszély áll fenn, hogy a másik lábát terheli, és akkor az gyullad be neki. Egy-két héten belül azonban már olyan állapotba kellene kerülnie, hogy újra terhelhetővé válik. Addigra viszont már annyira kiszaladunk az időből, hogy nincs nagyon értelme erőltetni a versenyzést. Az a legcélszerűbb, ha idén már békén hagyjuk, megvárjuk, míg teljesen kicserélődik a patája, és talán még utolsó esélyként megérné a jövő szezonra felkészíteni.

 

Van még ennek értelme?

Dilemma előtt vagyunk, hogy beállítsuk-e Overdose-t fedezőménnek, hiszen ha ez a tályogprobléma folyamatosan ismétlődik, akkor a versenyszerű terhelést valószínűleg nem fogja bírni a lába. Másrészt viszont Overdose megérdemelne még egy esélyt. A többi lovunk teljesítménye mutatja, mennyire kivételes képességű Overdose. Alfkona jelenleg Közép-Európa legjobb sprinterlova, Pozsonyban és Budapesten is megnyerte a két legnagyobb sprintversenyt, de a nemzetközi megmérettetésben sajnos csak ötödik lett. Ez volt a helyzet a szintén az én menedzselésem alatt álló Shamal Sallyvel is, akit szintén Közép-Európa legjobbjának kiáltottak ki, de Nyugaton ő sem tudott szép eredményt elérni. Az egyetlen kivétel Overdose volt, aki a legerősebb mezőnyben is helytállt. Ezért talán megérdemli, hogy kapjon még egy lehetőséget, s bizonyíthassa, a világ legjobbjai közé tartozik.

 

Reális cél ez? Hiszen egyre inkább úgy tűnik, a tályog gyakori, visszatérő problémát fog jelenteni…

Megoszlanak a vélemények. Az utóbbi időben egyre nagyobb azoknak a tábora, akik úgy gondolják, a lovat inkább fedezőménnek kellene vinni, én viszont úgy érzem, hogy ilyen esély nem lesz még egy – nemhogy az én életem során, de az elkövetkező harminc-negyven évben sem.

 

Mikorra kell meghoznia a döntést?

Egy hónapon belül döntenem kell. A fedeztetési szezon február 15-ével kezdődik, de ezt már korábban el kell kezdeni tervezni. Nagyon szigorú szabályok vonatkoznak erre, jegyzőkönyvbe kell venni minden egyes fedeztetést. A kancák utaznak a csődörökhöz, így ha Overdose fedezőmén lesz, vélhetően Németországban fog fedezni. A vérvonalakat figyelembe véve már hónapokkal korábban tervezik, melyik kancát melyik csődörhöz vigyék. Legkésőbb október végén, november elején meg kell tehát mondani, hogy Overdose-zal is lehet-e számolni.

 

Egyedül fog dönteni Overdose sorsáról, vagy kikéri mások véleményét is?

Minél több ember véleményét kérdezem, annál nagyobb káosz van, hiszen mindenki mást gondol… Vélhetően én magam fogom meghozni a döntést. A szívem azt mondja, hogy adjunk neki még egy esélyt, akkor is, ha esetleg nem fog összejönni. Az eszem és pénztárcám szerint viszont úgy kellene döntenem, hogy kezdjen minél hamarább fedezni. Sok ló a versenykarrierjével nem keres annyit, mint egy jó vérvonallal és jó eredményekkel rendelkező tenyészmén. Az a kérdés, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak. Magam sem tudom, melyik lenne a jó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?