München. Nem kell többet számolgatni, találgatni, szombat délután a Werder Bremen matematikailag is megnyerte a Bundesligát.
Münchenben is tarolt a Werder
Megint rá kellett döbbennünk: Oliver Kahn hús-vér ember. A sokak által isteni tulajdonságokkal felruházott német kapusidol nem először fogott ki pocsék napot ebben az idényben, ezúttal egyszer hatalmasat, egyszer parányit bakizott – el is ment rajta a meccs.
Néhány héttel ezelőtti térdsérülése miatt Lisztes Krisztián nem szerepelhetett a Werderben, de a szezon korábbi részében rengeteget tett az aranyéremért. Legutóbb 1998-ban ünnepelhetett magyar futballista Bundesliga-elsőséget, akkor a kapus Szűcs Lajos és a védő Hrutka János az 1. FC Kaiserslauternnel. A magyar középpályást a dpa német hírügynökség a 11 Werder-kulcsjátékos közé sorolta, s Micoud „vízhordójának” nevezte.
Lisztes szerint nem is lehet szebben bajnokságot nyerni, mint a rivális otthonában. „Tudtuk, hogy a Bayern az életéért küzd, nálunk pedig az volt a legfontosabb, hogy a szezonban eddig nyújtott nyugodt teljesítményt nyújtsuk. Az első félidőben kikristályosodott, hogy miért is nyeri meg a Werder a bajnokságot. Bárki bármit mondhat, a szezon legjobb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményét mi nyújtottuk. Nem beszélve arról, hogy október 17-e óta nem szenvedtünk vereséget – nyilatkozta Lisztes, aki szerint a brémaiakat nem zavarta a bajorok meccs előtti nyilatkozatháborúja. – Mi saját magunkkal törőd-tünk, nem hagytuk magunkat felbosszantani, és azt hiszem, hogy ez a meccsen is látható volt. Az utolsó percekre lebicegtem én is a kispadhoz, így együtt éltük át a sikert. Kicsit zavart, hogy nem ugrálhattam a többiekkel, de ez legyen a legnagyobb bajom.”
Lisztesékre még vár egy kupadöntő az Aachen ellen, s a magyar légiós elmondása szerint a csapat duplázni akar.
Bundesliga, 32. forduló:
Bayern–Werder Bremen 1:3, g.: Makaay (55.), ill. Klasnic (19.), Micoud (26.), Aílton (35.); Leverkusen–Köln 2:0, g.: Fritz (20.), Franca (73.) Hamburg–Stuttgart 2:1, g.: Beinlich (38.), Hoogma (47.), ill. Cacau (86.); Hannover–Frankfurt 3:0, g.: Brdaric (42., 75.), Idrissou (89.); Hertha–Dortmund 6:2, g.: Kehl (7., öngól), Marcelinho (20.), Bobic (37.), Wichniarek (57.), Neuendorf (86.), Rafael (91., 11-esből), ill. Everthon (52., 80.). K’lautern–Wolfsburg 3:2, g.: Lokvenc (57., 72.), Bjelica (75.), ill. Klimovicz (65.), Petrov (66.) kiállítva (Scnoor, 85., Wolfsburg); M’gladbach–Schalke 2:0, g.: Hausweiler (1.), Svěrkoš (29., 11-esből); Bochum–Freiburg 3:0, Rostock– 1860 München 3:0.
1. Bremen 32 22 8 2 76:29 74
2. Bayern 32 19 8 5 67:36 65
3. Stuttgart 32 17 10 5 49:21 61
4. Leverkusen 32 17 8 7 65:37 59
5. Bochum 32 14 11 7 52:35 53
6. Dortmund 32 15 6 11 55:46 51
7. Schalke 32 12 10 10 44:40 46
8. Hamburg 32 13 6 13 45:59 45
9. Rostock 32 11 8 13 52:49 41
10. Wolfsburg 32 13 1 18 55:60 40
11. Freiburg 32 10 7 15 42:65 37
12. M Gladbach 32 9 9 14 36:45 36
13. Hannover 32 9 9 14 48:60 36
14. Hertha 32 8 11 13 38:57 35
15. Kaiserslautern 32 11 5 16 37:57 35
16. 1860 München 32 8 7 17 30:51 31
17. Frankfurt 32 8 5 19 32:49 29
18. FC Köln 32 5 5 22 27:54 20
A Kaiserslauterntől három pontot levontak. (mti, ns, nb1.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.