Muamba - Blatter: csodának tartom, ami történt

Isztambul |

<p>Csodának nevezte Fabrice Muamba újraélesztését Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.</p>

A Bolton Wanderers korábbi U21-es angol válogatott játékosa szombaton, a Tottenham elleni FA Kupa-mérkőzés 41. percében összeesett, mert megállt szíve. A pályán megpróbálták újraéleszteni, majd kórházba szállították, Jonathan Tobin csapatorvos pedig később azt mondta: 78 percig gyakorlatilag halott volt.
A 23 éves középpályásnak sokáig kritikus volt az állapota, hétfőn azonban már azt közölték, hogy jobban lett, önállóan lélegzik, és a szíve is mindenfajta segítség nélkül ver. Azóta folyamatosan javul az állapota, bár továbbra is egy londoni klinika intenzív osztályán ápolják.
Blatter csütörtökön számolt be arról, hogy telefonon beszélt a Bolton elnökével, Phil Gartside-dal.
"Nagyon emocionális beszélgetés volt. Körbeállta őt a csapat többi játékosa. Csodáról beszélt, és én is csodának tartom, ami történt. - fogalmazott a svájci sportdiplomata. - Mélyen hívő, vallásos ember vagyok, és hiszem, hogy van valaki, aki figyel és vigyáz ránk."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?