<p>Kovács Kid Tamás október 31-én Nagyszombatban a svéd licenccel rendelkező, ugandai Hamza Wanderával bokszol a WBO szervezet Európa-bajnoki címéért.<br /> </p>
„Most Wandera lesz padlón!”
Tomi Kid már összecsapott egyszer Wanderával: 2011 februárjában ellene szerezte meg az Európa-bajnoki övet, bár az utolsó menetben kétszer is rászámoltak. A galántai ökölvívó azonban fogadkozik, most ki fogja ütni ellenfelét.
Kinek az ötlete volt a Hamza Wandera elleni címmeccs?
Az enyém. Wandera már a három évvel ezelőtti találkozó után javasolta, hogy legyen egy visszavágó, és most eljött az ideje, hogy kapjon egy esélyt, azaz egy jó verést. Akkor nem voltam az igazi Tomi Kid a ringben, bár a mérkőzést pontozással megnyertem, nyolc menetet hoztam, négy menet ment el. A tizenkettedik menetben kétszer padlóra kerültem, de ez megesik akárkivel, felálltam, mentünk tovább, és pontozással győztem. A visszavágóra azért is kerülhet sor, mert Wandera hozzám hasonlóan súlycsoportot váltott, s eggyel feljebb lépett.
Wandera hogyan fogadta a visszavágó hírét?
Nagyon megörült a lehetőségnek, hiszen ő rögtön forszírozta a dolgot.
Három éve Nyitrán bokszolt, most Nagyszombat lett a helyszín. Miért váltott?
Mindkét városban bokszoltam már, mindkét helyen jó volt a hangulat. Végül az döntött Nagyszombat mellett, hogy közelebb van hozzánk.
A három évvel ezelőtti címmérkőzés után maga is elismerte, hogy testileg-lelkileg nagyon megviselte a csata, hosszú ideig nem is állt újra kötelek közé, mert sérült volt. Nem tart tőle, hogy megismétlődhet valami hasonló?
Nem, mert én egyáltalán nem ott tartok, ahol három évvel ezelőtt. Nem fogom még egyszer elkövetni ugyanazokat a hibákat. Egyrészt 2011-ben pszichikailag nagyon nehéz helyzetben voltam. Komoly családi, magánéleti gondjaim voltak, de most minden rendben otthon, boldog vagyok, és így nagyobb az ember kedve a munkához. Másrészt három éve a szervezés nagy része is rám hárult, nagyon fárasztó volt. Egy nappal a meccs előtt, a mérlegelés utáni este még a csarnokban rendezkedtem.
Most lesz valaki, akire rábízhatja ezeket a feladatokat?
Most is tudom, hogy sok munka vár rám, de még van 12 hét a mérkőzésig, és rengeteg dolgot már megoldottunk, úgyhogy remélem, az utolsó napokra nem sűrűsödnek össze annyira a tennivalók.
Várja már a mérkőzést?
Perszehogy! Ott folytatjuk, ahol három éve abbahagytuk, csak megfordítjuk a szereposztást. Most ő lesz padlón, most ki fogom ütni!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.