Most is öt együttes

Pozsony. Ma kezdődik a cseh–szlovák–magyar ökölvívó-csapatbajnokság, az Interliga küzdelemsorozata. A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is öt együttes nevezett be, első ízben indul magyar gárda. A Vasason kívül a címvédő Ústí és a Brno, a Dubnica és a Žilina lép szorítóba.

Pozsony. Ma kezdődik a cseh–szlovák–magyar ökölvívó-csapatbajnokság, az Interliga küzdelemsorozata. A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is öt együttes nevezett be, első ízben indul magyar gárda. A Vasason kívül a címvédő Ústí és a Brno, a Dubnica és a Žilina lép szorítóba. Sokáig úgy nézett ki, hogy a Vranov is a szereplés mellett dönt, ám amikorra összekaparták a szükséges összeget (500 euró), addigra szétesett a varannói gárda... A versenyszabályzat szerint egy-egy csapatban két idegenlégiós bokszolhat. Az idei sorozat nagy esélyese a válogatottakkal telitűzdelt Vasas, valamint a címvédő Ústí. A zsolnai együttesben most is két-három komáromi öklöző vendégeskedik majd. Slágermérkőzéssel kezdő-dik az Interliga: az Ústí ma (18.00) a Vasast fogadja, a Brno–Žilina összecsapást szintén ma rendezik (18.30). (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?