Mintegy 600 hajóra számítanak idén a Kékszalagon

Budapest |

<div>Mintegy 600 hajót várnak a szervezők a július 2-án rajtoló 47. Kékszalag Árkád Nagydíj vitorlásversenyre.</div><div>&nbsp;</div>

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a Balaton-kerülő verseny alapítói 1934-ben bizonyára nem gondolták, hogy ilyen pályát fut be a Kékszalag, amely az évtizedek során fogalommá vált.     "A Kékszalag nem verseny, az Kékszalag" - jelentette ki, majd hozzátette, aki a Kékszalagon nem lesz győztes, azzal mégis nyer, hogy teljesíti Európa leghosszabb tókerülő regattájának a távját, a 155 kilométert.     Hozzátette, hogy a Kékszalag már nem csak verseny, fesztivállá nőtte ki magát, kiegészítő versenyekkel, vízi és parti eseményekkel több mint egy hétig várja rengeteg program a látogatókat Balatonfüreden.    Bizsonyi Dániel, a névadó szponzor Árkád Bevásárló Központ igazgatója elmondta, azért támogatják a Kékszalagot, mert az nemcsak a sportolókat, hanem a tartalmas kikapcsolódásra, minőségi szabadidő-eltöltésre vágyókat is vonzza.    Holczhauser András, az MVSZ főtitkára arról adott tájékoztatást, hogy aki nem tudja a helyszínen követni az eseményt, az online-közvetítésben is megteheti. A versenyt kísérő programok közül kiemelte a gitárfesztivált és a záró utcabált.    Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke jelezte, hogy a mezőny évről évre növekvő mérete tőlük is több munkát követel. Kezdetben 300 hajóra figyeltek, ma már ennek a duplájára, két mentőhajójuk és közel 50 vízimentő 48 órán át lesz bevetésre készen a Kékszalagon.    Litkey Farkas 11-szeres Kékszalag-győztes kormányos elmondta, hogy új hajóval vág neki a távnak, míg a címvédő Józsa Márton szerint az idén hét-nyolc vitorlás is esélyes lehet a győzelemre. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?