Mikor lehet bajnok a Liverpool?

liverpool

Már nem az a kérdés, hogy bajnok lesz-e csapat, szinte csak az időzítés kérdéses

Az angol élvonal 23. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a listavezető Liverpool 2–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet, és ezzel 16 pontra nőtt az előnye a tabellán a második Manchester City előtt – ráadásul Jürgen Klopp csapata egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál. Ekkora előnyről soha nem veszített még bajnokságot egy csapat sem a Premier League történetében, így előtérbe kerül a kérdés: mikor biztosíthatja be a végső győzelmet a Liverpool?
Az MU felett aratott győzelmet követően egy rigmus uralta a Kopot, az Anfield legendás tribünjét:

Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!

Bár Jürgen Klopp egyelőre tartózkodik az ilyesfajta kijelentésektől, a szurkolók 30 évnyi várakozás után úgy érzik, ezúttal nem csúszhat ki a kezükből a győzelem. A sikert még édesebbé teheti, hogy az ünneplésre pikáns körülmények között kerülhet sor.

Ünneplés a legősibb riválisnál

Mi kell ahhoz, hogy a Liverpool az Everton otthonában, a Goodison Parkban ünnepelje a bajnoki címet? Tulajdonképpen két dolog: a Jürgen Klopp csapatának további menetelése, illetve a ManCity folytatólagos botlásai. Jelenleg a Liverpool 2,9 pontot szerez fordulónként, míg Pep Guardiola csapata mindössze 2,08-at.
Ha mindkét gárda ebben az ütemben szerzi továbbra is a pontokat, akkor március 14-re, mikor sor kerül a városi rangadóra, a Liverpool 23-25 pontos előnyre tehet szert az Everton felett aratott győzelemmel, és mivel ezt követően már csak 24 pontot lehet szerezni a PL-ben, meg lehetne az áhított bajnoki cím.

Különösen édes lenne a siker abból a szempontból, hogy a tavalyi szezonban csak gól nélküli döntetlent játszott a Liverpool a Goodison Parkban, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy végül a Manchester City legyen a befutó a bajnokság végén. Az a tavaly márciusi városi derbi volt egyébként az utolsó a szezonban, amelyen pontot vesztett a Liverpool, de ez a bajnoki címbe került, hiszen Pep Guardiola csapata egy pont előnnyel nyerte a PL-t, hiába nyert kilenc meccsből kilencet a Liverpool a 0–0-s döntetlent követően.

Érdekes
liverpool kicsi kép

A Liverpool a legsportszerűbb

A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a legfrissebb tanulmányában az európai ligák legsportszerűbb csapatait vizsgálta. Az eredmények alapján a BL-címvédő, PL-listavezető Liverpool szabálytalankodik a legkevesebbszer meccsenként, mindössze 8,1 alkalommal. Ebben persze szerepe lehet annak is, hogy az angol játékvezetők engedékenyebbek európai kollégáiknál: a Premier League átlaga 20,4 szabálytalanság/meccs, míg a másik 35 vizsgált bajnokság összátlaga 27,2.

A Premier League 8 csapattal képviselteti magát a legsportszerűbb 18 csapat között (Liverpool, Newcastle, Bournemouth, Leicester, Chelsea, Norwich, Tottenham, Manchester City).

Ha azt vizsgáljuk, az adott ligán belül mely csapat szabálytalankodik a legkevesebbet a ligaátlaghoz képest, akkor a német Hamburger SV vezetné a tabellát (-32%-kal szabálytalankodnak kevesebbet a riválisoknál), a második a Slovan Bratislava (-29%), a harmadik a Sahtar Donyeck (-27%).
A Vojvodina követi el a legtöbb szabálytalanságot átlagosan (22,9/meccs), míg ha százalékosan nézzük, akkor a Zlaté Moravce teljesít legmagasabban a ligaátlag felett (+38%).

Ha a ligaátlagokat nézzük, akkor az angol Premier League-ben van a legkevesebb szabálytalanság (20,4/meccs), majd a dán Szuperliga következik (21/meccs), a dobogó harmadik fokán pedig a holland Eredivisie áll (21,6).
A skála túloldalán a kelet-európai bajnokságok állnak: a legtöbb szabálytalanság a szerb első osztályban van (34,9), mögöttük Bulgária (31,6), Csehország (31,4), Románia (31), Lengyelország (30,9) és Ukrajna (30,5) következik. A fenti statisztikák a jelenlegi idény elejétől január elsejéig szólnak.

Ünneplés a címvédő otthonában

Ha feltételezzük, hogy mind a Liverpool, mind a Manchester City megnyeri a soron következő mérkőzéseit, akkor a bajnoki cím április 4-én, az Etihad Stadionban dőlhet el. A Liverpool ekkor 91 ponttal állna a 72 pontos címvédő előtt, miközben a hátralévő meccseken már csak 18 pont gyűjthető össze. Ez azt jelenti, hogy Jürgen Klopp csapatának egy döntetlen is elég lenne Manchesterben, hogy biztos legyen a bajnoki cím.
Persze, az is lehet, hogy nem kell addig várni.

A lehető legjobb – és ezzel egyidejűleg persze legkevésbé valószínű – forgatókönyv szerint a Liverpool már február 29-én bajnok lehet, ha a Watford ellen megszerzi a 28. győzelmét az idei kiírásban, feltéve persze, hogy a Manchester City minden addig soron következő mérkőzését elveszíti.

Ez vad álom lehet, ami azonban biztos, hogy a Liverpoolnak 10 győzelemre van szüksége a még hátralévő 16 fordulóban, és akkor biztosan bajnok.

Érdekes

Firmino és Alisson örömkönnyei

Roberto Firmino, a Liverpool brazil labdarúgója 28 évesen megkeresztelkedett. Firmino a bemerítkezés nevű szertartáson esett át, amely a baptistáknál saját döntésből, saját kérésre történik – a csatár csapattársa, Alisson segédkezett, láthatóan mindketten meghatódtak a történtek után. A Liverpool kapusának részvétele egyáltalán nem meglepő, hiszen már többször is felvállalta hitét a nyilvánosság előtt, idézett is a Bibliából a közösségi médiában, illetve a The Athletic cikke szerint csapattársai sem csak remek teljesítménye miatt tisztelik az öltözőben. Firmino mellett Alisson is beszámolt a történésekről Instagram-oldalán, hozzászólásban a hitét pályafutása során szintén nyíltan vállaló brazil aranylabdás, Kaká is örömét fejezte ki, ahogyan a Liverpool korábbi kapusa, Jerzy Dudek és a Chelsea brazil támadója, Willian is.

Ki lett bajnok a legkorábban?

A Liverpool korai sikerét egy másik rekord megdöntése is motiválhatja. A Premier League-érában Sir Alex Ferguson Unitedje tartja a csúcsot, ami a legkorábban megszerzett bajnoki címet illeti – az eset 2001. április 14-re datálódik.

Ha nem dátumokban, hanem még hátralévő mérkőzésekben gondolkodunk, akkor is Manchester a rekorder, de két külön csapattal: Sir Alex már említett sikere után is még öt forduló volt hátra a bajnokságból a 2000/2001-es szezonban, de ugyanez igaz Pep Guardiola sikerére is 2017/2018-ból.

Ha az Everton ellen lenne bajnok a Liverpool, akkor még nyolc forduló lenne hátra a bajnokságból, míg ha a ManCity ellen, akkor is hat, vagyis megdőlne a vonatkozó PL-csúcs.

A legnagyobb előnyök

A Liverpool már számos rekordot megdöntött ebben a szezonban, és egyet beállított a ManUnited hétvégi legyőzésével is. Huszonkét forduló után mindössze egyszer fordult elő a PL-történelemben, hogy egy csapat tizenhat pontos előnyre tegyen szert: José Mourinho Chelsea-jének sikerült a bravúr a 2005/2006-os szezonban. Akkor a londoniak végül nyolc pont előnnyel lettek bajnokok.

Egy rekord biztosan van azonban a szezonban, amelyet a Liverpool semmi esetre sem akar megdönteni.

Az 1995/1996-os bajnoki szezonban a Kevin Keegan-vezette Newcastle 12 pontos előnnyel vágott neki az 1996-os évnek, de végül négy ponttal végeztek a bajnok Manchester United mögött. A mai napig ez a legnagyobb előny, amelyet egy listavezetőnek sikerült elherdálnia a szezon végére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?