Budapest. Gálhidi György, a mai, Amica Wronki elleni UEFA-kupa-selejtezőre készülő Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője nincs könnyű helyzetben, ugyanis még videón sem látta a lengyel ellenfelet, ennek ellenére bízik a sikerben.
Meglepik a lengyeleket?
Budapest. Gálhidi György, a mai, Amica Wronki elleni UEFA-kupa-selejtezőre készülő Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője nincs könnyű helyzetben, ugyanis még videón sem látta a lengyel ellenfelet, ennek ellenére bízik a sikerben. „Az Amica a párharc esélyese, hiszen több válogatott játékosa van” – mondta a tréner. Gálhidi beszámolt arról, hogy tudomása szerint a klub vezetése megállapodott Hrutka Jánossal a vele szemben fennálló tartozásról – a bajnokság 1. fordulójában ezért nem léphettek pályára a nyáron szerződtetett labdarúgók –, így az öt új szerzemény közül hárman, köztük a korábbi válogatott Her-czeg Miklós már rendelkezésére állhatnak. Viszont a két mozambiki futballistának továbbra sem érkezett meg a játékengedélye, így ők Magyarországon maradnak, akárcsak Drobnjak, aki megsérült. „Két csatárral kezdünk, de erre még alszom egyet” – latolgatta az esélyeket a szakvezető. A ma 20 órakor kezdődő első mérkőzésen az ukrán Sebek lesz a játékvezető.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.