Megkapja a területet új stadionjához az AC Milan

Milánó |

<p>Az első komolyabb akadály elhárult az AC Milan labdarúgóklub elöl ahhoz, hogy megépíthesse saját stadionját, miután megkapta a kiszemelt terület tulajdonosának engedélyét.</p>

A milánóiak közleménye szerint a város korábbi szabad kereskedelmi területét birtokló alapítvány lehetővé tette számukra, hogy megvegyék azt a földet, melyre új arénájukat építik majd. "Ez az első, történelmi lépés" - áll Barbara Berlusconi klubigazgató nyilatkozata a közleményben, melyben a sportvezető hangsúlyozta, a következő feladat az lesz, hogy benyújtsák és elfogadtassák a teljes építési projekt tervezetét. Az AC Milan jelenleg az Internazionaléval közösen használja a Giuseppe Meazza Stadiont, a mostani tervek szerint azonban már csak a 2018/19-es szezonig, ekkorra kellene ugyanis elkészülnie a 48 ezer férőhelyes új létesítménynek. Barbara Berlusconi arra is kitért, hogy számításaik szerint az új stadion évente 50-80 millió eurót termel majd csak az extra, vagyis nem a labdarúgásból származó bevételekből. Olaszországban a klubfutball fejlődési lehetőségeinek legfőbb gátját sokan éppen abban látják, hogy a csapatok stadionjai önkormányzati tulajdonban vannak, így a klubok elesnek a létesítmények adta bevételi lehetőségektől. Kivételt ez alól csak a bajnok Juventus, valamint az Udinese jelent a Serie A-ban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?