Megérkeztek Dél-Koreába az észak-koreai női hokisok

észak-korea hoki
Szöul |

Megérkezett csütörtökön Dél-Koreába az a 12 észak-koreai női jégkorongos, aki az egyesített koreai csapatban szerepel majd a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpián.

A hokisokkal tartott három szakember is, köztük Park Chol Ho edző.

"Nagyon elégedett vagyok, hogy közös csapattal szerepelhetünk az olimpián. Jó eredményt várok, ha tudjuk egyesíteni az erőinket. Igaz, nehéz dolgunk lesz, mert kevés idő áll rendelkezésre" - mondta Park, amikor az észak-koreai delegációt busszal elszállították az olimpiai faluba.

Az egyesített koreai csapatról már készült közös csapatfotó is, míg a történelmi videófelvételeken azt kiáltották, hogy "Egyek vagyunk!".

A koreai női válogatott szövetségi kapitánya a kanadai Sarah Murray, aki a tervek szerint az első napokban külön tréningezik az észak-koreaiakkal, és ahogy felmérte őket, azután dönt arról, melyik játékosra milyen támadósorban, illetve védőpárosban számít.

A házigazda csapat február 10-én Svájccal, 12-én Svédországgal, 14-én pedig Japánnal találkozik a csoportkörben.
 

Észak- és Dél-Korea a múlt héten egyezett meg arról - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) maximális támogatásával -, hogy sportolóik együtt vonulnak be a nyitóünnepségen, illetve közös női jégkorong-válogatottat indítanak. 

A két Korea a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) rendezvényein egymás ellen mérkőzik, például a tavalyi divízió II/A-világbajnokságon a déliek 3-0-ra nyertek az északiak ellen, ám az olimpia nem IIHF-, hanem NOB-rendezvény. A női világranglistán a dél-koreai csapat a 22., az északi a 25. helyen áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?