Megbírságolták a kolozsvári futballmérkőzésen magyar zászlót felgyújtó fiatalokat

Kolozsvár |

<p>A Kolozs megyei törvényszéki ügyészség 1400 lej bírságot rótt ki azokra a fiatalokra, akik egy márciusi kolozsvári futballmérkőzésen felgyújtották a magyar zászlót - közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).</p>

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára üdvözölte a döntést, hiszen - mint fogalmazott - "az ügyészség elismerte: a zászlóégetők hibáztak azáltal, hogy nyíltan diszkriminációra uszítottak, és magyarellenes, szélsőséges magatartást tanúsítottak".     A főtitkár szerint a zászlóégetés a romániai magyar közösséget is sértette, hiszen a piros-fehér-zöld a romániai magyaroknak is a nemzeti szimbóluma. "Nincs szándékunkban fellebbezni a döntés ellen, az ügyészség határozatát elfogadtuk, hiszen ez erkölcsi elégtételt szolgáltat közösségünk számára" - közölte a főtitkár.    Kovács Péter az MTI-nek elmondta, az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata tett annak idején feljelentést az ügyészségen és a román labdarúgó szövetségnél is a zászlóégető szurkolók ellen. Ilyen minőségben kaptak tájékoztatást az ügyészség által kirótt bírságról. Hozzátette, a zászlóégetésben részt vett egyik fiatalnak 800 lejt, a másiknak 600 lejt kell kifizetnie.    Kolozsváron március 18-án a helyi CFR és a bukaresti Rapid bajnoki mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolói gyújtották meg a magyar zászlót a nézőtéren. A román élvonalbeli bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgó Liga pénzbírságot szabott ki a Rapidra, a Román Labdarúgó Szövetség pedig bocsánatot kért a magyar szövetségtől.     Az ügyben megszólaló Victor Ponta miniszterelnök a törvény szigorú alkalmazását kérte a román hatóságoktól. A kolozsvári zászlóégetésre utalva a március 26-i, amszterdami Hollandia-Románia világbajnoki selejtezőn a román szurkolók "egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát" szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren. Az RMDSZ emiatti panaszára a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 20 ezer svájci frank bírságot rótt ki a román szövetségre.     Románia és Magyarország azonos selejtezőcsoportból próbál kijutni a 2014-es labdarúgó világbajnokságra. Március 22-én a magyar szurkolók korábbi kihágása miatt a magyar-román világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött kellett lejátszani a budapesti Puskás Ferenc Stadionban. A visszavágót szeptember 6-án rendezik Bukarestben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?