Ez az az idegesítő dolog, ami felett nem lehet elsiklani, amíg van, addig következetesen meg kell említeni. És ez az a lesajnált dolog, amiben hinni sem illik nagyon, mert nagyon ritkán szokott bejönni.
Két futammal a Forma–1-es sorozat vége előtt Kimi Räikkönen 17 ponttal volt lemaradva Lewis Hamilton mögött.
Matematikai esély
Két futammal a Forma–1-es sorozat vége előtt Kimi Räikkönen 17 ponttal volt lemaradva Lewis Hamilton mögött. Egy győzelemért tíz pont jár, a matematika szerint volt még esélye.
És Sanghajban meg Interlagosban a matematikai esély megmutatta, miért nem szabad megfeledkezni róla, még akkor sem, amikor bosszúságot okoz, mert két plusz bekezdést kell szentelni neki.
Kimi Räikkönen világbajnok lett. Az újonc Hamilton autója/kötélidegzete az utolsó pillanatban mondta be az unalmast, Alonso csak hátulról integetett a remekül összerakott Ferrariknak, Räikkönen és Massa nagyszerűen összedolgozva tette, amit kellett. Talán már ők sem igen hittek a matematikai esélyben – az újdonsült világbajnok inkább meglepett, mint felszabadult arca mindenesetre erről árulkodott.
Persze egy ilyen fénymásolós-kémügyes szezon nem érhet véget az utolsó futam befutójával – a McLaren még kavargat egy kicsit, és szabálytalan hőmérsékletű üzemanyag használata miatt kizáratna néhány autót a versenyből. ĺgy Hamilton előbbre kerülne, több pontot kapna, világbajnok lenne. A McLaren óvni fog, a FIA pedig foglalkozni fog az óvásukkal – s valószínűsíthetően pénzbírságot ró ki a szabálysértő csapatokra. Persze az is előfordulhat, hogy tényleg kizárja az érintett pilótákat, de erre kicsi az esély. Csak matematikai.
Az meg már teljesítette a 2007-es penzumot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.