Máté Zsuzsanna örül az újabb bronzéremnek

Szentes/Kiskövesd. |

<p>A sorozat egyik esélyesét, a házigazda szentesieket legyőzve jutott be a legjobb négy közé a BVSC női vízilabdacsapata a Theodóra Magyar Kupában.</p>

A kiskövesdi Máté Zsuzsannát is soraiban tudó budapesti vasutasegyüttes a döntőbe jutásért vívott mérkőzésen azonban alulmaradt a Dunaújvárossal szemben. A bodrogközi kiválóság a 8:8-ra végződött összecsapáson jó játéka mellett két góllal is megterhelte az ellenfél hálóját. Következtek az ötméteres büntetődobások, és Zsuzsanna itt sem hibázott, ám mindez kevés volt a döntőbe jutáshoz. A ötöspárharc végül is az ellenfél 5:4-es sikerével zárult.

„Nagy küzdelemben maradtunk alul, úgy érzem, mindenki a maximumot nyújtotta, de hát még ez is kevés volt a sikerhez, sőt ezúttal Fortuna sem volt kegyes hozzánk. Vezettünk két góllal is, és három kapufát is dobtunk. Mindenesetre nagyon örülök a bronzéremnek még akkor is, ha az egri lányokkal kell osztozkodnunk rajta, ugyanis ez az első érmem a Magyar Kupában. Annak viszont még jobban örülök, hogy edzőnk, Petrovics Mátyás elégedetten beszélt játékomról” – nyilatkozta boldogan lapunknak szülei jelenlétében a 18 éves tinilány. A kupadöntőben az Újpest szoros küzdelemben verte 5:4-re a dunaújvárosiakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?