Már a portugálokra készülnek a magyarok

Holender

A magyar labdarúgó-válogatott ma (20.00) az ír csapattal játszik, ez lesz a főpróba a pénteken rajtoló, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.
 

Marco Rossi szövetségi kapitány pénteken a Ciprus ellen 1:0-ra megnyert első felkészülési találkozón kisebb problémák miatt több kulcsemberét pihentette, ők valószínűleg ezúttal már szerepet kapnak. Ennek nemcsak az az oka, hogy a szigetországiak jóval komolyabb játékerőt képviselnek, hanem az is, hogy az olasz szakvezető szerint az írek hasonló fizikai adottságokkal rendelkeznek, mint a csoportrivális franciák és németek. A futballisták számára így a soron következő meccs kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget kínál a párharcok tekintetében, míg a szakembernek segíthet megtalálni a kezdőcsapatát a fizikálisan erősebb ellenfelekkel szemben.

Rossi elárulta: az írek elleni kezdőcsapat már hasonlítani fog ahhoz, amelyet az Európa-bajnokságon láthatunk majd Portugália ellen: „Nem teljes létszámban, mert van még egy-két különleges szituáció, amit szeretnék kiértékelni. Vagyis nem fog egy az egyben megegyezni a kezdő a portugálok ellenivel. Szeretném pályán látni az írek ellen azokat az alapembereket, akik Ciprus ellen nem játszottak vagy csak a szünet után cseréltem be őket. Leszámítva Sallai Rolandot, aki továbbra is izomfáradtságra panaszkodik. Van még nyolc nap a portugálok elleni meccsig, szeretném, ha addig rendbe jönne, nem kockáztatok.” 

Ennek fényében a következő lehet a magyarok kezdője: Gulácsi– Lang, Orbán, Szalai A.–Fiola, Sigér, Kleinheisler, Nagy Á.–Holender, Nego–Szalai Á.

Az Írország elleni felkészülési mérkőzés 20.00-kor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban. A magyar labdarúgó-válogatott kilenc év elteltével találkozik ismét az ír együttessel.

(MTI, nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?