ManU: volt már ennél rosszabb?

KISS TIBOR NOÉ

Nehéz tovább halmozni a negatív jelzőket a Manchester United kedd esti teljesítményére. A vörös ördögök 2:0-ra kikaptak Pireuszban az Olimpiakosztól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Már a számok sem hangzanak biztatóan: a United első kapura tartó lövésére például a 89. percig kellett várni Görögországban. S bár a lefújás után Michael Carrick azt hajtogatta a tévéinterjúban, hogy „majd a következő mecscsen”, a visszavágó irtó kemény lesz. A ManU utoljára harminc évvel ezelőtt fordított 0:2-ről, akkor a Barcelona elleni KEK-negyeddöntőben sikerült a bravúr (3:0) az Old Traffordon tündöklő Bryan Robsonnak köszönhetően.

Arról nem is beszélve, hogy Manchester „vörös felén” egy ideje mindenki „a következő meccset” várja. Mert az éppen aktuális valahogy nem felel meg az elmúlt évtizedek során igencsak kényessé vált szurkolói igényeknek. Már a bajnokságban is akadtak csalódást keltő mérkőzések: a Manchester City (1:4) és a Chelsea (1:3) elleni teljes esélytelenség legalább annyira fájdalmas volt, mint a Stoke elleni idegenbeli vereség. Vagy a Sunderlanddal szembeni kiesés a Ligakupa elődöntőjében: a meccs, amelynek végén a ManU játékosai az ötből mindössze egy tizenegyest tudtak értékesíteni.

S ezzel elérkeztünk a dolgok lényegi részéhez, a technikai képességekhez. A találkozó után Roy Keane, a klub egykori legendája tévés szakkommentátorként értékelte a meccset. Lesújtó véleményt alkotott, amikor a „minőség hiányáról” beszélt a futballisták kapcsán. Tény: Pireuszban néha úgy tűnt, hogy a Manchester United játékosai sokkal képzetlenebbek, mint a görögök. Lassú reakcióidő, elpattanó labdák – csupa olyan tapasztalat az angol futballszurkolók számára, amilyenekkel eddig nem találkozhattak. „Azt hiszem, agymosottá váltunk, s még mindig azt hisszük, hogy a Premier League a világ legjobb bajnoksága. Ez nonszensz” – kritizált tovább Keane, s ebben van is valami. Lássuk csak a BL-nyolcaddöntőkben szereplő angol csapatok eddigi eredményeit: ManCity–Barcelona 0:2, Arsenal–Bayern München 0:2, Olimpiakosz–ManU 2:0. Ez bizony 0:6. (Lapzárta után: Galatasaray–Chelsea.)

Persze, ez a Manchester United tavaly bajnoki címet szerzett a Premiershipben – márpedig Carrick egy évvel ezelőtt sem volt sokkal okosabb, Vidics és Ferdinand pedig gyorsabb. Csakhogy akkor Sir Alex Fergusonnak hívták a klub menedzserét, s ugyanezek a futballisták mintha százszor jobban haraptak volna. És most? Tétován flangáltak a pályán, nem volt köztük senki, aki a hátára vette volna az együttest, csak bámultak egymásra, vagy kifelé, a kispad irányába. Mi legyen? Nem is lett semmi. David Moyes kiváló edző, végtelenül szimpatikus ember. Csakhogy, úgy tűnik, érte nem tudják a szívüket adni a focistái – azok, akik Fergusonért annyiszor „meghaltak” a pályán. A futballban ez fontos szempont – gondoljunk csak az Internazionale 2010-es BL-győzelmére…

A Manchesternek ilyen mentalitással még az Old Traffordon sem lesz sok esélye a fordításra, s alighanem a Zenit Szentpétervár is búcsút inthet a sorozatnak. Nem mintha az orosz csapat bárkinek is hiányozna, a Zenit már a csoportkörből is úgy jutott tovább, hogy mindössze 6 pontot kapart össze. A Dortmund elleni mérkőzésen hamar kiderült, hogy mennyit is ér a csapat ezen a szinten, a Borussia már az 5. percben 2:0-ra vezetett az orosz városban. Aztán a németek kicsit pihentek, de amikor kellett, ismét megrázták magukat. A Zenit kétszer is feljött egy gólra, azonban a Dortmund 3–4 percen belül azonnal visszaállította a kétgólos különbséget (2:4). A visszavágó? Kár lejátszani.