Maldonado jövőre a Lotusnál versenyez

<p>A francia Romain Grosjeannal és a venezuelai Pastor Maldonadóval vág neki a 2014-es Forma-1-es világbajnoki sorozatnak a Lotus istálló.</p>

A brit csapat a hivatalos honlapján jelentette be pénteken, hogy a Ferrarihoz átigazolt finn Kimi Räikkönent Maldonado váltja, Grosjean szerződését pedig meghosszabbították.    Maldonado 2011-ben, a Williams színeiben debütált az autósport elitkategóriájában, azóta 58 futamon 47 pontot szerzett, s tavaly megnyerte a Spanyol Nagydíjat Barcelonában. A 28 éves pilóta szerződtetésében vélhetően az is nagy szerepet játszott, hogy támogatói révén eurómilliókat hoz a Lotusnak.    Grosjean 2009-ben - az idény közben - a Lotus jogelődje, a Renault egyik autójában mutatkozott be az F1-ben, majd két év kihagyás után tavaly futotta első teljes szezonját a száguldó cirkuszban. Eddig 45 futamon 228 pontot gyűjtött, legjobb eredménye a tavalyi kanadai GP-n és az Egyesült Államok idei nagydíján elért második hely.    Maldonado helyére az idén még a Ferrarinál versenyző brazil Felipe Massa került a Williamshez.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?