Magyar-román - Bernd Storck örül, hogy végre elkezdték a munkát

Telki |

<p>Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya alig várja a románok elleni pénteki, illetve a három nappal később sorra kerülő északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőt, azonban a megszerezhető pontokról egyelőre nem beszélt.</p>

"Nagyon örülök, hogy végre elkezdtük a felkészülést, szerencsére nincsenek sérültjeink. Ma még külön csoportokban tréningeztünk, de holnap már együtt gyakorol a csapat. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon mennyire felfokozott várakozás előzi meg a románok elleni összecsapást, Telkin kívül mindenhol megállítottak, és kérdezgettek, sok sikert kívántak. Most végre nyugodt környezetben vagyunk" - nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján a német szakember, aki Dárdai Páltól vette át a nemzeti csapat irányítását, és a nagy rivális románok ellen debütál a kispadon.
    A tréner a kerettel kapcsolatban megjegyezte, mind a 25 játékosnak ugyanolyan esélye van pályára lépni, elsősorban az elvégzett munka dönt majd a csapatba kerülésről.
    Hozzátette, tudja jól, hogy a Groupama Arénában sorra kerülő összecsapáson a magyar nézők győzelmet várnak, de türelmet és támogatást kér a drukkerektől.
    Bernd Storck arra a kérdésre, hogy hány ponttal lenne elégedett a két Eb-selejtezőt követően, azt mondta, elődjével és barátjával, Dárdai Pállal ellentétben ő nem szeretne konkrét számokról beszélni, ő azt akarja, hogy az általa irányított együttes mindent megtegyen a pályán a sikerért.
    Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint a legfontosabb, hogy nyugodt, higgadt maradjon az együttes, ugyanis ha esetleg "túlpörögnék" az összecsapást, akkor akár felesleges sárga vagy piros lapok is becsúszhatnak, ezzel pedig a saját dolgukat nehezítenék meg. A szélső hangsúlyozta: nem ezen a mérkőzésen dől majd el a válogatott sorsa.
    "Nagyon örülünk annak, hogy ekkora futball-láz van, biztosan fantasztikus hangulat lesz, mindenkiért küzdenünk kell majd" - mondta Dzsudzsák.
    A futballista kitért új klubjára is, amely három vereséggel kezdte a bajnokságot:
    "Olyan fanatizmus vesz körül, ami a legnagyobb játékosokat is zavarba hozza. Két hét múlva nyílik majd meg az új, negyvenötezer néző befogadására alkalmas stadionunk, így minden körülmény adott lesz, hogy a csapat és én is jó úton folytassuk." - fogalmazott.
    Dzsudzsák Balázs megjegyezte, nem foglalkozik a klubváltását illető véleményekkel, de abban biztos, hogy ha a válogatott legyőzi a románokat, és később kijut az Európa-bajnokságra, akkor "senkit sem fog érdekelni, hogy melyik klubban szerepel".
    A válogatott egyik legjobb formában lévő játékosa Nikolics Nemanja, aki gyorsan meghatározó ember lett a Legia Warszawában azt mondta: "Nagyon szoros a program, háromnaponta meccset játszunk, sikerült bejutnunk az Európa Ligába, ráadásul jönnek is a góljaim. Természetesen egész héten szeretném a legjobb formámat mutatni, és készülök, hiszen szeretnék kezdőként pályára lépni ezen a különleges mérkőzésen."
    A szintén lengyel Lech Poznant erősítő Lovrencsics Gergő kijelentette: a hat pont megszerzésében bízik a soron következő két mérkőzésen.
    A románok elleni összecsapásra pénteken 20.45 órától kerül sor a Groupama Arénában. Hat forduló után a román válogatott vezeti a selejtezőcsoportot, egy ponttal megelőzve az északír, hárommal pedig a magyar válogatottat. A magyarok jövő hétfőn Belfastban az északírekkel találkoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?