Ma és holnap focitorna Jányokon

Ma és holnap a polgármester kupájáért zajlanak a küzdelmek a jányoki futballpályán. A hazai csapaton kívül a nagylégiek és nagymagyariak (a dunaszerdahelyi területi I. osztályban szereplők), valamint a pozsonyi IV. liga A csoportjában vitézkedő éberhardi együttes is érdekelt a két nap során.

„A környező települések legnagyobb szurkolótáború csapatait hívtuk meg a tornára. Bízunk benne, hogy a 2005 óta először megrendezett seregszemlén ismét nagy számú közönség buzdítja a csapatokat – árulta el vágyát Berner Lajos, a vendéglátók polgármester klubelnöke. – A focibarátok nem csak a jó játéknak örülhetnek, a kínálatban pecsenye és sült hal is szerepel a kupahétvége során. A mai napon pedig halászlével igyekszünk változatosabbá tenni a választékot.” A jányoki foci első embere hangsúlyozta: nem annyira az eredményen, mint inkább a csapatépítésen van a hangsúly. „Kirándulások, munkahelyi elfoglaltságok miatt sok hiányzónk volt az elmúlt hétvégi nagymagyari tonán. Ezért is csúszhatott be a két méretes zakó. Most már optimális összeállításban várjuk a mérkőzéseket. Természetesen a kiszemeltjeink is bizonyítási lehetőséget kapnak” – tájékoztatott a polgármester. (ú)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?