London 2012 - Hosszútávúszás utólagos hullámveréssel

London |

<p>Risztov Éva sikere nemcsak a londoni úszómaratoni női győztesére, hanem környezetére, a hátországra is ráirányította a figyelmet, a dicsőséget övező rivaldafénybe a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) mellett belépett a Magyar Hosszútávúszó Szövetség (MHÚSZ) is.</p>

Utóbbinak a diadalt a magukénak is érző főtitkára, Kalaus Valter az MTI-t a helyszínen azzal kereste meg, hogy nem akar "tulajdonosvitát", egyszerűen örülnek, hogy megszületett a magyar hosszútávúszás eddigi legnagyobb sikere, amiben viszont nekik is részük van.

"Kis költségvetésű, alig hétmilliós MOB-támogatásból élő szövetség a miénk, s nem versenyezhetünk a MÚSZ-szal, de amit tudtunk, próbáltuk megadni a legjobbaknak, így elsősorban az olimpiai indulásra esélyes versenyzőknek" - mondta. A közbevetésre, hogy a LEN két hónapja törölte tagjai sorából a MHÚSZ-t, s a honi "vizesek" kizárólagos képviselőjévé a MÚSZ-t tette, a főtitkár így válaszolt:

"Viszont a Magyar Olimpiai Bizottság önálló, külön szövetségként ismer el bennünket mind a mai napig. Lehet, hogy ez a jövőben változni fog, a MOB hatáskörébe tartozik, hogy mi lesz ezután, de ez az olimpia még a mi vezetésünk alatt zajlott hosszútávúszásban."

Szabó Tünde főtitkár Budapestről egyértelműsítette a MÚSZ álláspontját:

"Először is hadd gratuláljak és köszönjem meg még egyszer Debrecen városának s Risztov Évának, az olimpiai maratonúszás bajnokának a fantasztikus sikert, a magyar úszósport második londoni aranyérmét! A 10 ezer méteres maratonúszás az úszósportág egyik versenyszámaként szerepel az olimpia programjában, ahogy a hosszútávúszás is csak szakág és nem külön sportág. A Nemzetközi Úszószövetség, a FINA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB sem ismer külön hosszútávúszó sportágat, éppen ezért hozta létre a MÚSZ - amelyet mind a FINA, mind az Európai Úszó Liga, a LEN egyedüli regisztrált tagjaként ismer el - a nyíltvízi úszó szakágat a versenyzők, köztük Risztov Éva támogatására."

A kérdésre, ez utóbbi mit jelent, Szabó Tünde így folytatta:

"Éva egész évben a többi válogatott úszóval együtt készült a MÚSZ hazai és külföldi edzőtáboraiban, az edzőket is mi fizettük, már csak ezért is tekinthetjük olimpiai bajnoki címét az egész magyar úszósport sikerének."

A MÚSZ főtitkára kitért a jövőre is:

"2013-ban Világkupa megrendezését tervezzük maratonúszásban, és a MÚSZ elnökének segítségével pályázni fogunk rá, balatoni színhellyel. A pályázatunkat októberben nyújtjuk be."

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?