London 2012 - Az első tibeti olimpikont ünneplik Kínában

Peking |

<p>Jakokat legeltetett a fennsík mezőin, szabadidejében pedig énekelt vagy imádkozott, mint a vidéki tibeti nők többsége, aztán szombaton Londonban, a női 20 kilométeres gyaloglásban bronzérmet nyert Csiejang Sen-csie (Qieyang Shenjie), az első tibeti olimpikon.</p>

"Csak egy dolog járt az eszemben, küzdeni! A tömeg lelkesítése sokat segített" - mondta újságíróknak a 21 éves, 160 centiméter magas, 50 kilós mosolygós nő a verseny után. A kínai mikroblogokon tibeti és han kínai rajongók együtt izgultak érte, és fejezték ki örömüket, elismerésüket a teljesítmény miatt.

Csinghaj (Qinghai) tartomány sporthivatalának vezetője "Csinghaj, a tibetiek és Kína büszkeségének" nevezte Csiejangot, aki "történelmet írt", s akinek szülei a versenyszám televíziós közvetítése közben buddhista imákat kántáltak. Amikor célba ért, a pásztorok sátraiból éljenzés és taps volt hallható - áll a Hszinhua hírügynökség összeállításában.

A sportoló, akinek neve (Choeyang Kyi) tibeti nyelven napot jelent, kilencévesen kiváló lovagló tehetségével tűnt ki társai közül. Szülei hét évvel később, miután megnyerte a járási maratonit, sportiskolába küldték. Onnan emelte ki a pekingi nyári játékok évében, 2008-ban Jüan Tö-csiu (Yuan Dejiu) edző, aki nyomban a gyaloglás felé terelte. Két évvel később csatlakozott az országos csapathoz, edzéseit Csinghajban folytatta, naponta reggel kilenckor kezdett, és minden nap 30 kilométert gyalogolt.

"A fennsíkon nőtt fel, ez magyarázza, hogy erős a szíve és nagy a légzőkapacitása" - magyarázta Jüan. "De ami miatt kiemelkedik mások közül, az a kitartása. Nem tudja feladni."

Azt követően, hogy márciusban teljesítette az olimpiai szintet, a tartományi sporthivatal vezetője 50 ezer jüan (1,8 millió forint) támogatást vitt a családnak, Csiejang pedig havi háromezer jüan (106 ezer forint) juttatást kapott - áll a hírügynökségi beszámolóban.

A csinghaji sportvezetők szerint a tibeti vidéki gyerekek között sok tehetség, potenciális atléta rejtőzik, de nincs lehetőségük a megfelelő edzésre. A helyzetben azonban változást ígérnek.

Az eddigi tapasztalatok alapján a fiatal tibetiek lövészetben, íjászatban és atlétikában mutattak olyan eredményeket, amelyekkel az országos élmezőnybe kerülhetnek. A világ egyre több, kínai színekben induló tibeti nevét ismeri majd meg - fogadkoznak a sportvezetők, hozzátéve, hogy Csiejang bronza csak az első lépés volt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?