Liverpoolba költözik az Álmok Színháza?

A tavalyi szezonban a zabolátlan, magával ragadó, lehengerlő Liverpool bárkit kivégzett akár negyedóra alatt is. A vad orgiákat azonban bágyadt levertség követte; a City lehengerlése ugyanúgy papírforma volt, mint hogy a kiesőjelölt Stoke ellen nem futja majd többre a döntetlennél. Ennek az lett a következménye, hogy egy tulajdonképpen bombaerős Liverpoolnak a bajnokság utolsó fordulójáig izgulnia kellett, hogy indulhat-e a Bajnokok Ligájában – abban a Bajnokok Ligájában, amelyet minden számítás és megfontolás mellett meg kellett volna nyerniük 2018-ban. A negyedik, még BL-indulást jelentő hely végül összejött, de a Liverpool végül több döntetlent játszott (12), mint az első és második helyen végzett Manchester City és a United együtt (10). A tanulság egyértelmű volt. 

Súlycsoportváltás a PL-ben

A tavalyi szezonban 75 ponttal zárt a Pool, az idei szezonfelezőn viszont már 48-nál járt Jürgen Klopp csapata, vagyis ha tartja ezt a tempót, akkor 96 egységgel zár majd a klub. Óriási, fantasztikus teljesítmény – a bökkenő csak az, hogy tavaly még ez sem lett volna elegendő az üdvösséghez, hiszen a City 100 ponttal zárt, ugyanúgy 25-öt verve a Liverpoolra, mint Lúdas Matyi Döbrögire, vagyis nem volt egy súlycsoportban a két klub. 

És ez az, ami elsősorban megváltozott a jelenleg is futó bajnokságra. Bármi is legyen a vége, a nyári átigazolásaival és a rendszer finomhangolásával a Liverpool teljes mértékben felnőtt a Manchester City mellé, amiről más csapat – legyen bármennyire szimpatikus a Tottenham építkezése – nem is álmodhat. 

A Liverpool megtanult szenvedve, randán, energiatakarékosan nyerni, köszönhetően annak, hogy alig kap gólt. Ha ez így megy tovább, akkor 17 kapott góllal zárja majd a bajnokságot a Pool – tavaly 38-cal tette, míg a City 27-tel, ami a legjobb mutatónak bizonyult. 

Nem mondhatni, hogy ne pörgött volna üzemi hőfokon a Liverpool a Brighton elleni hétvégi meccsen, de tény, ami tény: az első félidőben még csak kaput eltaláló próbálkozása sem volt a csapatnak. Ki tudja, mi lett volna a vége, ha Pascal Gross otromba és felesleges módon nem teríti le Szalah-t a tizenhatoson belül, de felesleges is az eszmefuttatás, hiszen leterítette, az egyiptomi pedig minden cifra tiráda nélkül a bal sarokba bikázta a labdát. A többit már tudjuk: a Liverpool Mohamed Szalah 49. percben szerzett tizenegyesgóljával 1–0-ra legyőzte a Brightont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League 22. fordulójában.

Ezzel egyébként Jürgen Klopp csapata továbbra is vezeti a tabellát, és persze mindenki azt találgatja, elég lesz-e mindez ahhoz a bajnoki címhez, amire mindenki vár. 

A matematika kegyetlen

Az utolsó siker idején még Szovjetunióról beszéltünk, Amerikát George W. Bush vezette, Angliában (az egyébként Liverpool-szimpatizáns) Margaret Thatcher volt a miniszterelnök. 1990-et írtunk, ami azt is jelenti, hogy a Premier League-ben még sosem volt bajnok a Pool. 

És a számítások alapján idén sem lesz 

A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a legújabb kutatásában azt vizsgálta, hogy a 2016/17, valamint a 2017/18-as szezonok, illetve a jelenlegi bajnokságban mutatott teljesítmény alapján, a kaput eltaláló lövések, a labdabirtoklás, valamint az ellenfél tizenhatoson belülről leadott próbálkozásai tükrében ki lesz az angol bajnok. A válaszuk pedig az, hogy a Manchester City. 

Mondják ezt azért, mert a kutatási módszertanunk szerint a City a tőlük elvárható pontok 95 százalékát megszerezte a mostani bajnokságban, miközben a Liverpool 115 százalékot nyújtott. Egy-egy csapat túl- vagy alulteljesítésére regressziós modelleket állítottak fel az előző két szezon statisztikáit figyelembe véve, melyek azt mutatták, hogy a Liverpool teljesítménye csökkeni fog a bajnokság záróharmadában. Annál okosabbat, mint hogy „meglátjuk”, valószínűleg jelen helyzetben nem lehet mondani, mint ahogy az is biztosnak tűnik, hogy a Liverpool bajnoki címének esélye fordított arányosságban áll a Bajnokok Ligája-menetelésével, vagyis talán az tenne a legjobbat az álmoknak, ha a Bayern München ellen szép csendben búcsúzna a csapat, amire egyébként akkor is megvan az esély, ha oroszlánként harcolnak majd. 

A Solskjaer-mágia

Ha nem is a Liverpool PL-címéhez fogható csodára (?), de egy kisebb varázslatra már sor került idén a bajnokságban. 

Jó, jó, szép ez az öt tétmérkőzés, öt győzelem, amivel a megbízott menedzser Ole Gunnar Solskjaer kezdett a Manchester United kispadján, de mire megy a norvég tréner a Tottenham Hotspur ellen? A Wembley-ben játszott csata valódi értékmérő az MU-nak, mely José Mourinho távozása óta „megszabadult láncaitól” – de elég ez a liga egyik legjobban összerakott csapata és egyik legjobb edzője ellen? 

Ez a kérdés foglalkoztatta a szurkolókat a hétvégi forduló előtt, és a válasz az, hogy tulajdonképpen igen, elég, a tényeket nem kell magyarázni, ugyanakkor az is tény, hogy a Tottenham szinte minden játékosa – beleértve a cseréket is – gólt szerezhetett volna a második félidőben. Hogy nem így lett, arra a racionális válasz David de Gea, az irracionális meg az, hogy a futballistenek így jutalmazzák a José Mourinho antifutballját a városból kiebrudaló klubot. 

„Ez sorozatban a harmadik kapott gól nélküli meccsünk, ami nagyon jó. A játékosok boldogak, ami a pályán is látszik, és végre a Manchester Unitedhez méltó szenvedéllyel játszunk” – fogalmazott a kapus.

Ezzel a meccsel egyébként nemcsak Solskjaer írt történelmet – ő lett a Manchester United történetének első vezetőedzője, aki az első hat meccsének mindegyikét megnyerte –, hanem De Gea is, ugyanis topligás meccsein még sosem fordult elő olyan, hogy tizenegy védése lett volna kapott gól nélkül.

A történeti hűség kedvéért jegyezzük meg azt is, hogy minden isteni segedelem és De Gea-bravúr mellett Mike Dean játékvezető segítségére is szükség volt, mikor a hajrára fordulva nem állította ki a Dele Allit érthetetlen és felelőtlen módon combon talpaló Paul Pogbát. 

És ha már Pogba: a játékos, aki a legfőbb Mourinho-bűnbak volt, és aki végül a kispadra kényszerült a Special One haláltánca idején, Solskjaer alatt 4+4-es mutatót produkált, vagyis összesen nyolc gólban vállalt szerepet – a Spurs ellen is ő adott mesteri labdát a végül győztes gólt szerző Rashfordnak. 

Hogy végül meddig tart a Solskjaer-mágia, és hogy mindez elég lesz-e a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik hely megszerzésére, arra nagyjából annyit lehet mondani, mint a Liverpool bajnoki címére. Meglátjuk.

Hegedűs Henrik