Lebőgés vagy reális eredmény?

A szlovák drukkereknek lassan át kell értékelniük a siker fogalmát. Az ostravai (le)szereplés fő okait kerestük. 1. A vezéregyéniség hiánya Az idei szlovák vb-csapatban nem volt Šatan- vagy Chára-formátumú játékos. Olyas valaki, aki összefogja a csapatot, aki képes az öltözőben feltüzelni őket, és aki akár egymaga a vállán viszi a gárdát a krízisben. A csapatkapitány Tomáš Kopecký lett, aki nem igazán jó szezonon volt túl Floridában, és Ostraván sem ment neki a játék. Mindez abban csúcsosodott ki, hogy a norvégok elleni mérkőzést csak a lelátóról nézhette. A csapatkapitány elfogadta Vladimír Vůjtek szövetségi kapitány döntését („Akinek nem megy, az kimarad a csapatból, ez normális”), de nem minden játékos nézte jó szemmel Kopecký nyilvános megalázását. A hangulat nem lett jobb a csapatban.  2. A túl sok variálás A szlovák válogatottnak nincs egy stabil magja, amely egy csapatban játszik, mint mondjuk a fehéroroszoknak, akik a Dinamo Minszkre építenek. De Vladimír Vůjteknek még összeszokott párosai vagy hármasai sem voltak, ami az eredményes hoki alapja lenne – az első meccsen még Miklík, Kopecký és Gáborík szerepelt az első sorban, az utolsó meccsen már Libor Hudáček, Surový és Gáborík volt a felállás, közben pedig voltak egyéb verziók is. Sok volt a variálás, azok az NHL-es játékosok, akik klubcsapatukban húzóemberek, a válogatottban sok esetben másféle feladatokkal voltak megbízva, amelyekben nem tudtak kiteljesedni.  3. A sorsolás A szlovák válogatott számára szerencsésebb, ha az erősebb ellenfelekkel kezd, mert ellenük nem elvárás a pontszerzés, de ezek a találkozók jól összerázzák a csapatot. Csehországban azonban pont fordítva volt: a szlovákok az elején a gyengébbnek tartott ellenfelekkel találkoztak, akik a torna kezdetén még erővel is nagyon jól bírták. Gáboríkéknak az öt nap alatt lejátszott első négy meccsen a „papírforma” szerint 12 pontot kellett volna szerezniük, de csak egy mérkőzést nyertek meg a rendes játékidőben – a későbbi kieső szlovének ellen. A dánok és a fehéroroszok elleni fordítás ugyan az együttes lelkierejéről tanúskodott, de az elszórt egy-egy pont fájdalmasan hiányzott a végelszámolásnál. A negyedik mérkőzésen pedig már a fáradtság is közrejátszhatott: Norvégia ellen 2:0-s vezetésről kaptak ki a szlovákok, s hiába javult a teljesítményük a sztárcsapatok, a finnek, az oroszok és az amerikaiak ellen, a továbbjutáshoz ez édeskevés volt.  4. Az irreális elvárások A kétezres évek elején a szlovák hoki aranykorát élte, amit a három vb-érem is mutat. 2000-ben 19 szlovák hokis volt az NHL-ben, 2001-ben 34, 2004-ben és 2006-ban 42! Azóta viszont radikálisan csökken a számuk, az aktuális idényben 12 szlovák hokis szerepel az észak-amerikai bajnokságban, vagyis sokkal kevesebb kiemelkedő képességű játékosból lehet válogatni. Ez akkor is tény, ha a képet némiképp árnyalja, hogy azóta elindult a KHL is. A szlovák jégkorong azonban nem éri el a tíz-tizenkét évvel ezelőtti szintet, miközben a korábban kutyaütőnek tartott országok – Svájc, Norvégia, Fehéroroszország, Szlovénia – gyors ütemben fejlődnek. A szurkolóknak lassan át kell értékelniük az elvárásokat: korábban a nyolc közé kerülés volt az alap, de jelenleg ez már kimondottan sikernek számítana.  5. Minden kapust naggyá tettek Galbraith, Lalande, Kristan, Haugen – a világbajnokság alatt azok is megismerték ezeknek a kapusoknak a nevét, akik csak májusban néznek a hokit, a szlovákok ellen ugyanis mindannyian brillíroztak. Vagy a szlovákok tették naggyá őket – megítélés kérdése. A szlovák együttes a lövések hatékonyságát tekintve a 9. helyen végzett a vb rangsorában, a próbálkozásaik 8,37%-ából lett gól (a kanadaiaknak 17,01, a svédeknek 14,23 % ez a mutatójuk). Az emberelőnyös helyzetek kihasználásában sem jeleskedtek a szlovákok, csak négy gólt szereztek így, és a tizedikek az erre vonatkozó rangsorban. A csapatnak nem volt egy igazi góllövője, Gáborík négy gólt szerzett, az NHL-ben parádézó Tatar egyet sem. A tavaly 11 ponttal a szlovákok legeredményesebbjének számító Miklík ezúttal egy pontot sem könyvelhetett el.