Lang Ádám: „Egy jó teszt lesz”

Lang

Szalai Attila helyett még vasárnap este Spandler Csabát, a Puskás Akadémia futballistáját hívta be magyar labdarúgó-válogatott keretébe Marco Rossi szövetségi kapitány.

A Fenerbahce hétfőn közölte, hogy Szalai Attila alapos orvosi vizsgálatokon esett át, amelyek megállapították, hogy a védő jobb térdében a belső oldalszalag meghúzódott. A sérülés miatt könnyen lehet, hogy Lang Ádámnak is több idő jut majd a Szerbia és Észak-Írország elleni mérkőzéseken. „Fizikálisan jó állapotban érzem magam a sérülésem után, hiszen az elmúlt egy hétben három meccset sikerült lejátszanom. Ez az év nem úgy sikerül a klubcsapatomban, ahogy azt el lehetett volna várni. A kupában viszont még állunk, és ez az egyetlen lehetőség, hogy a nemzetközi szereplést elérjük. Minden idegszálunkkal erre koncentrálunk” – válaszolta újságírói kérdésre a hétfői sajtótájékoztatón a ciprusi bajnokság rájátszásában címvédőként csak az alsóházba jutó Omonia védője.

Lang szót ejtett a legutóbbi, szerbek elleni tapasztalatairól is, hiszen a válogatottal 2020-ban a Nemzetek Ligájában hazai pályán döntetlent játszottak velük, idegenben viszont győzni tudtak. „Ez egy egészen más mérkőzés lesz. Egy világsztárokkal teletűzdelt válogatottról van szó, és most egységesnek tűnnek. Amikor ez a kettő ötvöződik, akkor egy kőkemény csapat jön össze. Mutatja ezt az is, hogy egyenes ágon jutottak ki a vb-re a portugálok előtt. Nekünk ez egy jó teszt lesz” – mondta a védő, aki mindkét említett NL-találkozón kezdőként lépett pályára.

Marco Rossi Spandlerral együtt négy újoncot is behívott a keretbe, közülük talán a debreceni Baráth Péter neve lepte meg leginkább a közvéleményt, pedig a magyarok szakmai stábja már egy ideje figyelte a középpályást. „Nem számítottam a meghívóra, de azt már korábban jelezték felém, hogy a szövetségi kapitány engem és más fiatal játékosokat is figyel. Ennyi idősen bekerülni ebbe a közegbe felemelő érzés – kezdte a 20 éves játékos. – A csapattársaim és a klubban dolgozók is nagy mosollyal jöttek felém másnap, nagyon sok gratulációt kaptam.”

Volt benne egy kis izgalom, de csak az egészséges szinten. „Nem vagyok az a fajta, aki nagyon ráizgul a dolgokra. Inkább egy kis drukkot, pozitivitást adott az, hogy ide jöhettem. Látom, hogy ezért érdemes dolgozni. Szeretnék az edzéseken jó teljesítményt nyújtani, megmutatni, hogy mit tudok és állok a stáb rendelkezésére, de ők fogják eldönteni, hogy beállok-e vagy sem. Mivel barátságos mérkőzésekről van szó, úgy gondolom, meg fogom kapni a lehetőséget” – zárta Baráth.

A magyar válogatott csütörtökön a szerb csapatot fogadja a Puskás Arénában, majd jövő kedden az északír együttes vendége lesz Belfastban. Szerbia ellen első körben csak a stadion alsó szintjére lehetett jegyet venni, de miután ezek elkeltek, hétfőn a második karéjt is megnyitotta a szurkolók előtt a Magyar Labdarúgó-szövetség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?