Közepes futballősz a somorjai STK-nál

stk

A nyolcadik helyen zárta a II. labdarúgóliga őszi szezonját a somorjai STK csapata. Michal Kuruc vezetőedző elmondta, szerinte több pontot is gyűjthetett volna a csapat, ugyanakkor a klub számára nem az eredmények a legfontosabbak, hanem a játékosok nevelése.

„Az eredményesség szempontjából nem voltak konkrét elvárásaink a szezonra vonatkozóan. Természetesen nincsenek feljutási ambícióink, másrészt viszont nem akarunk kiesni, sem a kiesés ellen küzdeni, tehát a középmezőnnyel elégedettek lehetünk. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy jobb is lehetne a helyzet, és hogy nyugodtan lehetne a mostaninál hattal több pontunk, ha jobban odafigyelünk egyes mérkőzéseken” – mondta lapunknak Michal Kuruc vezetőedző.

A somorjaiak két győzelemmel kezdték a szezont, majd két vereség következett. A csapat a továbbiakban is középcsapathoz „méltó” eredményeket szállított a szezon során, és egyszer sem volt négy mérkőzésesnél hosszabb nyeretlenségi vagy veretlenségi sorozata. Végül 8-8 győzelem és vereség mellett egy döntetlennel zárta a szezont, ami a 16 csapatos bajnokság 8. helyére volt elegendő.

A farmcsapatok „átka”

A DAC farmcsapataként a somorjaiak kezdője folyamatosan változott az ősz során, mivel nem mindig ugyanazok a játékosok álltak rendelkezésre. A DAC Fortuna ligás keretéből többek között Vantruba, Malý, Vera, Nebyla és Sharani is lehetőséget kapott a II. ligában. Ők sem egyformán szerepeltek, hiszen például Vera a szezon nagyobbik részében Somorján futballozott és összesen 12 mérkőzésen lépett pályára, míg a dunaszerdahelyiek cserekapusa, Martin Vantruba csak négyszer. Rajta kívül további három kapus (Veszelinov, Gyurákovics, Trnovský) őrizte az ősszel a somorjaiak hálóját.

„Farmcsapatként a működésünk része, hogy rendszeresen változik a keretünk összetétele és ezáltal a kezdőcsapatunk is. Több kapus és több különböző összeállítású védelem is szerepet kapott az ősszel Somorján, szóval az, hogy az eredményeink nem mindig voltak stabilak, ennek a számlájára írható. Nem volt olyan szintű összeszokottság, mint máshol. Másrészt viszont azt is le kell szögezni, hogy a II. liga mezőnye kifejezetten kiegyensúlyozott, nehéz sorban nyerni a meccseket” – érvelt Kuruc.

Téli tervek

A trénert végezetül arról is megkérdeztük, hogy milyen változások várhatóak a keretben a téli átigazolási időszak során.

„Konkrétumokat egyelőre nem tudok mondani. Folyamatban van két külföldi játékos szerződtetése, de a koronavírus-járvány miatt a vízum és egyéb ügyintézés is nehezebb a megszokottnál, így ez nem olyan egyszerű. Igen, valamilyen szinten fel szeretnénk frissíteni a keretet, de nevekről még nem beszélhetek. Azon leszünk, hogy a tavaszi szezonban ismét több fiatal, tehetséges labdarúgó számára lehetőséget biztosítsunk” - mondta Kuruc,

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?