Közép-európai női kosárlabdaliga indul

<p>Az előző szezonban nyolc forduló és egy Final Four erejéig 4-4 szlovák és magyar csapat már kipróbálta a közös női kosárlabda-bajnokságot. A sikeres együttműködés Közép-európai Ligaként folytatódik a 2013/2014-es idényben.</p>

A legjobb szlovákiai és magyarországi női kosárlabdaklubok már a nemrég befejeződött szezonban is megtapasztalhatták, mivel jár(na) egy közös bajnokság: a hazai extraliga és az NB I alapszakasza után a négy-négy legjobb gárda (a kassai Good Angels, a rózsahegyi, a somorjai és a pöstyéni csapat, illetve a soproniak, a győriek, a miskolciak és a PEAC Pécs) „nemzetközi rájátszást” vívott egymással, később pedig – miután a nemzeti pontvadászatok véget értek – a Final Fourban a bajnoki címről is döntöttek.„A kassaiak sikerével véget ért projektet valamennyi csapat pozitívan értékelte, így tulajdonképpen az előkészítő szakasz után beindulhat az új bajnokság, a Közép-európai Liga” – mondta lapunknak Diósi Albert, a somorjai klub menedzsere. A KEL-nek 11 résztvevője lesz: szlovák részről az iglóiak, a magyarról egy másik pécsi klub, a PINKK 424 csatlakozott a korábbi nyolcashoz, s a horvát ZKK Novi Zagreb is ott lesz a bajnokságban. Változott a lebonyolítási rend is: mindenki mindenkivel találkozik hazai pályán és idegenben is (tehát „házon belül” is rendeznek meccseket), a szlovák extraligában érdekelt csapatok pedig a KEL közben is játszanak majd a hazai bajnokság további négy csapata (a kassai Cassovia, a pozsonyi Slovan, a ligetfaluiak és a lévaiak) ellen. „Nem volt egyszerű megegyezni ezekkel a Közép-európai Ligából kimaradó klubokkal, mert a szerda, a szombat és a vasárnap is hivatalos játéknapok lesznek, s néha ők is kénytelenek lesznek egymás után két nap is pályára lépni. Viszont így a KEL-ben esetleg szombaton kifáradó csapatok ellen vasárnap nagyobb esélyük lesz – tette hozzá Diósi. – Igazán az európai kupákban is szereplő csapatok lesznek leterhelve, de csak így fejlődhet a sportág.” A Közép-európai Liga alapszakasza szeptember 28-án kezdődik és február 1-jén zárul. A tabella első négy helyezettje (függetlenül attól, melyik országot képviselik) a március 8–9-én rendezendő Final Four tornán küzdhet meg a bajnoki címért. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?