Közelség szülte Duna-liga

Kézilabdaberkekben a nyár egyik legérdekesebb témáját három dél-szlovákiai női csapat szolgáltatta. A szenci, a naszvadi és a nyárasdi együttes ugyanis nem nevezett be a szlovák II. ligába, s bár a honi szövetség nem helyeselte a döntést, mindhárom csapat a nemzetközi Regionális Duna-ligában indult.

Kézilabdaberkekben a nyár egyik legérdekesebb témáját három dél-szlovákiai női csapat szolgáltatta. A szenci, a naszvadi és a nyárasdi együttes ugyanis nem nevezett be a szlovák II. ligába, s bár a honi szövetség nem helyeselte a döntést, mindhárom csapat a nemzetközi Regionális Duna-ligában indult. A bajnokság mezőnyét három szlovákiai és 11 magyarországi csapat alkotja, ez utóbbiak egyúttal a Komárom-Esztergom megyei bajnoki címért is küzdenek, mely feljutást jelent az NB II-be. A szlovákiai résztvevőknek erre nincs lehetőségük, ha valamelyikük megnyeri a sorozatot, nem válik jogosulttá magyar magasabb osztályban való indulásra.

A Duna-liga a Nyitra Megyei Kézilabda Szövetség és a Komárom-Esztergom Megyei Kézilabda Szövetség szerződése alapján jött létre, s jogilag független a Szlovák Kézilabda Szövetségtől. A hazai résztvevők a kedvezőbb anyagi feltételek és a változatosabb küzdelmek miatt kezdeményezték az új bajnokság megalakulását.

„A Duna-liga beváltotta az elvárásokat. A szlovák II. ligában Rőcére, Besztercebányára kellett volna utaznunk, most pedig a legtávolabbi ellenfelünk is mindössze 80-90 kilométernyi távolságban található A többi gárda székhelye 60-70 kilométerre van Naszvadtól” – magyarázza a Duna-liga előnyeit Vlahy Jenő, a naszvadiak sportvezetője. „Örülünk, hogy a magyarországi csapatok elfogadták javaslatunkat, számukra a Duna-liga többletkiadást jelent, de a szlovákiai csapatok jelentősen emelték a bajnokság színvonalát.”

ĺgy vélekedik a nyárasdiak edzője, Lelkes Zsuzsa is: „Mivel a szlovák II. ligában semmiképp sem tudtunk volna elindulni, számunkra elsősorban játéklehetőséget biztosít a Duna-liga. A mérkőzések színvonala megfelel a megyei szintnek.”

Hasonló a véleménye Gábris Ferencnek, a szenciek elnökének is: „A kisebb távolságok mellett a játékosoknak a változatos ellenfelek miatt is tetszik ez a küzdelemsorozat. A szlovák II. ligában négyszer találkoztunk volna ugyanazzal az ellenféllel, a színvonal tekintetében pedig nincs nagy különbség a két bajnokság között.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?