Kovács Kata Zsófia emlékét éltetik

KovacsKata.turakep
Martos |

Hat éve hunyt el tragikusan a martosi táborban az ekecsi Kovács Kata Zsófia. Kiváló karatéka volt, aki nyolcéves korától a Seishin Karateklubban sportolt. Legnagyobb sikerét 2015-ben a lengyelországi korosztályos Eb-n érte el, ahol ezüstérmes lett.

Mindössze 16 éves volt, amikor elhunyt. Édesanyja, Kovács Márta kezdeményezésére rendre megrendezik a Harcos útja elnevezésű kerékpáros emléktúrát, mellyel mozgásra, sportolásra akarják ösztönözni Ekecs és környéke lakosait. Az útvonal adott: Ekecsről indulnak és Gúta érintésével érkeznek Martosra, Kovács Kata Zsófia emlékhelyéhez. Közben 46 km-t tekernek le a résztvevők.

„Évről évre többen vagyunk, idén közel 40-en voltunk. Nemcsak a falubeliek, hanem az egész Csallóközből és más régiókból, Úszortól Dunaszerdahelyen, Galántán keresztül egészen Komáromig. Voltak köztük profik, akik évente több ezer kilométert megtesznek, de kezdők vagy hobbiszinten biciklizők is. A korosztály is nagyon vegyes volt, a legfiatalabb, 8 évestől egészen a már nyugdíjban lévőkig, mindenki jól bírta a túrát – írja Kovács Márta főszervező lapunknak eljuttatott soraiban. – Ekecsről 22-en indultunk, a másik csoport Komáromból rajtolt, és Gútán találkoztunk, majd közösen folytattuk utunkat Martosra, a Feszty parkba. Ott néhány perces rövid megemlékezés és gyertyagyújtás után kipihenhettük az út fáradalmait. A délután jó hangulatban, kellemes beszélgetésekkel telt, majd lassan mindenki útnak indult. Ki kerékpáron, ki autóval.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?