Koštrna: "2:0-ra nyerünk"

DAC
Krakkó |

A hazai meccs második félidejéhez hasonló játékot szeretne látni csapatától ma este (19.00) Peter Hyballa, a DAC vezetőedzője a krakkói Cracovia otthonában a labdarúgó Európa-liga-selejtező 1. fordulójának visszavágóján.

A MOL Arénában 1:1 lett az eredmény, a vendégek Kružliak öngóljával szereztek vezetést, de Divkovic még az első félidő hajrájában egyenlített. A szünet után már a DAC volt aktívabb, helyzetei is voltak, de nem tudta megszerezni a győztes gólt.

„Mérges voltam, hogy a meccs elején túlságosan is meg voltunk szeppenve. Természetesen tiszteljük az ellenfelet, de úgy éreztem, hogy az első meccsen ezt túlzásba vittük – mondta Peter Hyballa, a DAC vezetőedzője még a csapat hétfői szezonnyitó sajtótájékoztatóján. – Ha úgy tudunk játszani Krakkóban, mint itthon a második félidőben, amikor mi voltunk a jobb csapat, akkor idegenben is ki tudjuk harcolni a továbbjutást. Abszolút pozitív érzéseim vannak.”

Connor Ronan, a sárga-kékek ír középpályása is bizakodó. „Most már többet tudunk a lengyelekről, hiszen már játszottunk ellenük. Talán türelmesebbnek kell lennünk, ha nálunk van a labda, és nem kell elsietni a támadásépítéseket. Helyzeteket kell kialakítanunk, és jó lenne hamar betalálni, hogy kizökkentsük, idegesebbé tegyük a hazaiakat. A kezdő sípszótól nyomás alá akarjuk őket helyezni, s ha önbizalommal lépünk pályára, akkor a továbbjutás is meglehet” – idézte a klub honlapja az ír U21-es válogatott futballistát.

„A saját játékunkat kell játszanunk, nem alkalmazkodhatunk az ellenfélhez, mint tettük azt az 1. mérkőzés első 20-30 percében. Akkor túl nagy tisztelettel játszottunk. Ha mindezt elfelejtjük, sikerrel vehetjük a visszavágót, mert jobb csapatunk van, mint a Cracoviának – szögezte le Kristián Koštrna, a DAC 25 éves jobbhátvédje a dunaszerdahelyiek weboldalának. – Nagyon várom a visszavágót. Telt házra számítunk, jönnek a mi szurkolóink is, tehát nagyon jó mérkőzés lesz. Szerintem 2:0-ra nyerünk.”

A kupamatematika alapján az idegenben lőtt gól a Cracoviának kedvez. Ezt emelte ki a lengyel gárda csapatkapitánya, Janusz Gol is a Gazeta Krakowskának adott nyilatkozatában: „Nem lepett meg minket az ellenfél az első meccsen, erre számítottunk. Azt, hogy olyan gyorsan gólt kaptunk a vezetés megszerzése után, pillanatnyi koncentrációkiesés okozta, de nincs okunk panaszra. Jó eredményt értünk el, bár még legalább egy gólt rúghattunk volna. Azt gondolom, nagyjából egyformák az esélyek a továbbjutásra. Az 1:1 jobb nekünk, mint a 0:0, de hazai pályán még jobbnak kell lennünk.”

A DAC egyszer már továbbjutott 1:1-es hazai eredmény után a nemzetközi kupaporondon, tavaly szintén az EL-selejtező 1. fordulójában remizett otthon a Dinamo Tbiliszivel, s bár Grúziában hosszú ideig kiesésre állt, az utolsó percekben Bayo két góljával fordított, és ezzel bejutott a következő körbe. 

A mérkőzést a görög Atanasziosz Cilosz vezeti, és az STV 2 élőben közvetíti. A párharc győztese a selejtező második fordulójában a görög Atromitosz Athénnel találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?