Kopjafától kopjafáig futnak

Fél |

<p>Tegnap reggel a csallóközi Félből indult el a Kopjafától kopjafáig! stafétafutás. A futók három nap alatt 555 kilométert tesznek meg a legnyugatibb kopjafától a legkeletibbig, vasárnap délután Kistárkányban érnek célba.</p>

„A futás lényege Dél-Szlovákia magyarlakta vidékeinek érintése. Már régebben szerettem volna végigfutni ezt a vidéket” – mondta lapunknak Zsélyi Zoltán maratonfutó, a stafétafutás szervezője. A több mint harminc állomásos útvonal során, negyven kopjafánál állnak meg a futók. Nemzeti színű szalagot kötnek a kopjafákra – ezzel emlékeznek meg a felvidéki magyarság jeles történelmi eseményeiről.  A hat futó hármas csoportokat alkotva vág neki a távnak, őket egy-egy kerékpáros és autó követi. „Minden résztvevő 10–15 kilométert fut, ezután átadja a stafétát, egy szlovák és magyar trikolorral átkötött kis kopjafát, a következő résztvevőnek” – avatott be a részletekbe Zsélyi Zoltán. Elmondta, egy csapat kilencven–száz kilométert teljesít, majd a másik csapat tagjai viszik tovább a stafétát. A futók éjjel sem állnak meg. „Az útvonal összeállításakor próbáltunk inkább a mellékútvonalakat választani” – mondta a szervező. Félből az alapiskola mellett álló, a magyar oktatás újraindításának ötvenedik évfordulójára állított emlékoszloptól indult a maraton.  A rajtnál jelen voltak az MKP és a Híd képviselői, és Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete, aki negyvenöt nemzeti színű szalagot adott át a futóknak. A vendégek beszédeikben hangsúlyozták a magyarság megmaradásának és összetartozásának fontosságát. „Egy ilyen rendezvénnyel fel tudjuk hívni a figyelmet arra, hogy fontos a magyarok összefogása” – mondta lapunknak Szalay József, Fél polgármestere.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?