Koeman a magyar-albán meccsről

<p>Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint lendületet adhat a csapatnak, hogy Albánia ellen szombaton megszerezte első győzelmét a világbajnoki selejtezősorozatban. A gárda Torghelle Sándor, valamint Juhász Roland góljaival tartotta otthon a három pontot.</p>

"Úgy gondolom, ismét tettünk egy lépést előre. Főként annak örülök, hogy a második félidőre sikerült mentálisan felpörögniük a játékosoknak" - nyilatkozta a holland szakember, aki ugyanakkor hozzátette, hogy az első negyvenöt percben mutatott teljesítmény finoman szólva sem volt kielégítő.
"Hatalmas területet hagytunk az albánoknak, amit nagyszerűen ki is használtak" - tette hozzá Koeman.
"Jó néhány sérültünk volt a találkozó előtt, talán ezért is volt az, hogy az első félidőben gyengén futballoztunk. Köszönet az orvosi stábnak, amiért végül mindenki játszani tudott" - mondta Koeman.
A tréner elmondta: kissé meglepődött azon, hogy ennyi néző volt a mérkőzésen (több mint húszezren buzdították a csapatot a Puskás Ferenc Stadionban), és reméli, ez a győzelem boldoggá tette őket.
Arie Haan, az albánok szintén holland szövetségi kapitánya szerint nem volt ekkora a különbség a két csapat között, ugyanakkor elismerte, hogy megérdemelt a magyarok győzelme: "Különösen az első félidő után nem gondoltam volna, hogy vereséget szenvedünk. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a második gól előtt valóban a magyaroknak kellett volna szögletet rúgniuk, de ez már a múlt. Fájó, hogy két fejesgólt kaptunk, főleg, mert a levegőben vagyunk a legjobbak. Most nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a portugálok ellen kell felkészülnünk úgy, hogy sérültjeink vannak, és eltiltottak is lesznek." (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?